Gyümölcsös jégkrémtekercs



Hozzávalók 1 rúdhoz:
a tésztához:
6 tojásfehérje
25 dkg cukor
5 dkg rétesliszt
1/2 evőkanál őrölt fahéj
5 dkg fenyőmag
5 dkg tökmag
5 dkg hántolt napraforgómag
5 dkg szeletelt mandula
a töltelékhez:
4 dl tejszín
25 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs


A tésztához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot is, tovább verjük 1-2 percig, fényesre, habosra. A liszthez vegyítjük a fahéjat. A fenyő-, tök- és napraforgómagot aprítógépbe tesszük, néhány fordulattal nem teljesen apróra vágjuk (ha nincs aprítógépünk, le is lehet darálni). Óvatosan a cukros habba forgatjuk a fahéjas lisztet és az aprított magvakat. Sütőpapírral bélelt, kb. 30x40 cm-es tepsibe simítjuk, rászórjuk a szeletelt mandulát, majd előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. A kész tésztát a mandulás felével lefelé tiszta sütőpapírra borítjuk, rácsra fektetjük, hogy a levegő alulról is átjárja, így hagyjuk kihűlni. A tejszínt kemény habbá verjük, majd a kihűlt süteményre kenjük. A fagyasztott gyümölcsöt rászórjuk, és hosszában összetekerjük. Alufóliába csomagolva mélyhűtőbe tesszük. Legalább 4-5 órát a fagyasztóban kell töltenie, ezután már bármikor tálalható.