A következő címkéjű bejegyzések mutatása: segítsüti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: segítsüti. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 24., hétfő

Segítsüti 2018 ősz



2009-ben indult a Segítsüti története, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. A kezdeményezés nagy sikerének eredményeként mára évente kétszer, tavasszal és ősszel fognak össze a bloggerek civil szervezetek, egészségügyi intézmények segítésére. Idén ősszel a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványt támogatjuk a süteményekkel, illetve az értük felajánlott összegekkel. Az alapítvány 2011-ben hozta létre a klinika négy vezető gyermekorvosa, akik egyben gyakorló szülők is. Céljuk az alapítvány létrehozásával az volt, hogy az I. sz. Bókay Gyermekklinika gyermek-, szülő- és munkatársbarát, modern, gyógyító intézetté váljon, a klinika nagy múltjához hűen. A beérkező adományokat, a sikeres pályázatokat, az önkéntes felajánlásokat teljes mértékben és kizárólagosan az I. sz. Bókay Gyermekklinika fejlesztésére fordítják. A Segítsüi sütiárveréséből befolyt összegből a klinika intenzív osztályára szeretnének vásárolni egy ún. kapnográfot, ami a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának a követésére szolgál. Segítségével az e célt szolgáló gyakori vérvételek elkerülhetőek, a betegeknek kevesebb fájdalmat okozva így. Az extra csokoládétortával ennek a célnak a támogatását szeretném kérni. :)


A süteményekre 2018. szeptember 24-én, hétfőn 8:00 órától 2018. szeptember 27-én, csütörtökön 16:00 óráig lehet licitálni a Segítsüti honlapján. A felajánlott édességet az kapja, aki a legmagasabb összeggel licitál rá. Minden sütemény kezdő kikiáltási ára 1000 Ft. Akinek tetszik a torta és szívesen megkóstolná, kérem, hogy licitáljon rá a Segítsütin, de azt is nagyon megköszönöm, ha hírét viszitek a kezdeményezésnek. :) A torta személyes átadással jut el a licitnyerteshez, Nyíregyházán vagy környékén tudjuk lebonyolítani az átadást. Hajrá Segítsüti, ahol rendületlenül hiszünk abban, hogy a süti segít. :)


2017. szeptember 25., hétfő

Segítsüti 2017 ősz



2009-ben indult a Segítsüti története, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. A kezdeményezés nagy sikerének eredményeként mára évente kétszer, tavasszal és ősszel fognak össze a bloggerek civil szervezetek, egészségügyi intézmények segítésére. Idén ősszel a Völgyzugolyház Alapítványt támogatjuk a süteményekkel, illetve az értük felajánlott összegekkel. A Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért nevű szervezet 2017 év elején sérült gyermekek szüleinek összefogásával jött létre. Küldetésük a sérült, kacifántos gyermekek és családjaik támogatása, életminőségének javítása, a társadalmi integrációjuk elősegítése. Fő projektjük egy olyan integrált fejlesztő és közösségi tér létrehozása, ahol az ellátórendszerből kiszoruló súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek tanuláshoz való joga teljesülhet, ahol a mindennapi fejlesztésen túl egy építő gyermekközösség tagjai lehetnek csakúgy, mint ép társaik. A napi fejlesztésen és ellátáson túl az integrált közösségi programokkal is igyekeznek az élet minden területén jelenlévő elszigetelődést megakadályozni. Ennek a nemes célnak a támogatását szeretném kérni két rúd ropogós finomsággal: a csokoládés-diós és a fehér csokoládés, kesudiós, liofilizált feketeribizlis őzgerincekkel. :)


A süteményekre 2017. szeptember 25-én, hétfőn 8:00 órától 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 16:00 óráig lehet licitálni a Segítsüti honlapján. A felajánlott édességet az kapja, aki a legmagasabb összeggel licitál rá. Minden sütemény kezdő kikiáltási ára 1000 Ft. Akinek tetszik a sütemény és szívesen megkóstolná, kérem, hogy licitáljon rá a Segítsütin, de azt is nagyon megköszönöm, ha hírét viszitek a kezdeményezésnek. :) A ropogós finomságok személyes átadással jutnak el a licitnyerteshez, elsősorban Nyíregyházán vagy környékén tudjuk bonyolítani az átadást, illetve előzetes egyeztetést követően Budapesten is átvehetők. Hajrá Segítsüti, ahol rendületlenül hiszünk abban, hogy a süti segít. :)


2016. szeptember 12., hétfő

Segítsüti 2016 ősz



Bízom benne, hogy a legtöbb olvasó hallott már a Segítsütiről. :) A 2009-ben indult kezdeményezés lényege évente 2 alkalommal – tavasszal és ősszel – gasztrobloggerek civil összefogásával szervezett jótékonysági süteményárverés, melynek részleteiről itt olvashattok. Először tavaly ősszel járulhattam hozzá a nagyszerű kezdeményezéshez egy kis süteménnyel, és legnagyobb örömömre idén is meghívást kaptam a szervezőktől. :) Idén ősszel a Peter Cerny Alapítványt támogatjuk a süteményekkel, illetve az értük felajánlott összegekkel. Az alapító célja annak az anyagi, technikai és személyi bázisnak megteremtése, amely biztosítja a koraszülöttek, a beteg újszülöttek és csecsemők mentését, szállítását, intenzív ellátását, valamint a gyermekek intenzív kezelését követő teljeskörű gondozási és rehabilitációs feladatokat. Ennek a nemes célnak a támogatását szeretném kérni a marcipános-mentás csokoládékosarakkal: a linzerkosárkák marcipános habbal sültek, majd kaptak egy mentás csokoládékoronát. :)


A süteményekre 2016. szeptember 12-én, hétfőn 8:00 órától 2016. szeptember 15-én, csütörtökön 16:00 óráig lehet licitálni a Segítsüti honlapján. A felajánlott édességet az kapja, aki a legmagasabb összeggel licitál rá. Akinek tetszik a sütemény és szívesen megkóstolná, kérem, hogy licitáljon rá a Segítsütin, de azt is nagyon megköszönöm, ha hírét viszitek a kezdeményezésnek. :) Ezeket a finomságokat a sok csokoládékrém miatt nem fogom tudni postázni, ezért mindenképpen személyes átadással fog eljutni a licitnyerteshez. Elsősorban Nyíregyházán vagy környékén tudjuk bonyolítani az átadást, illetve előzetes egyeztetést követően Budapesten is átvehetők a kosárkák. :) Hajrá Segítsüti, támogassuk minél nagyobb összeggel a beteg gyerekek ellátását segítő alapítványt. :)


2015. szeptember 21., hétfő

Segítsüti 2015 ősz



Hallottatok már a Segítsütiről? :) Rászoruló gyermekek támogatására idén ősszel már 13. alkalommal kerül megszervezésre 30 gasztroblogger közreműködésével a jótékonysági akció, melynek részleteiről itt olvashattok. A lényeg, hogy 30 gasztroblogger készül 30 édességgel, melyekre 2015. szeptember 21-étől 2015. szeptember 24-én (csütörtökön) 16:00-ig lehet licitálni a Segítsüti honlapján – a felajánlott édességet az kapja, aki a legmagasabb összeggel licitál rá. A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt fogjuk támogatni, rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását segítjük. Az Alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit, igyekszik megerősíteni a családtagokat is, hogy a lehető legjobban tudják támogatni beteg gyermeküket.


Számomra nagyon megtisztelő megkeresést kaptam, amit természetesen el is fogadtam, így most én is tagja vagyok a segítsütis gasztroblogger csapatnak – háromgyermekes anyukaként magától értetődő, hogy nagyon szívesen segítek a Mosoly Alapítvány nemes céljainak támogatásában. A felajánlott süteményem pedig mandulás és fekete ribizlis keksz, tejszínes csokoládékrémmel töltve. Mutatós és finom sütemények, emellett még azért is esett rájuk a választásom, mert jól csomagolhatók és szállíthatók, tehát bárhová nagyon szívesen postázom. Ha szeretnétek támogatni az alapítványt és a sütik is tetszenek, itt tudtok licitálni. :)