Hozzávalók 2-3 kis üveghez:
1,5 kg meggy (tisztítva mérve)
3 dl testes vörösbor
5–7 evőkanál barna nádcukor
1 vaníliarúd
3–5 evőkanál balzsamecet
Nagyobb tepsibe terítjük a gyümölcsöt úgy, hogy lehetőleg ne fedjék a szemek egymást. A vaníliarudat felhasítjuk, a magjait kikaparjuk és elkeverjük a vörösborban. A bort a meggyre öntjük, a vaníliarúd hüvelyét is a tepsibe helyezzük (beigazítva a meggy alá, a borba). A barna nádcukrot a meggyszemekre szórjuk, és a tepsit a 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Sütni kezdjük: fontos, hogy ne párolódjon, hanem süljön a meggy. 1 óra elteltével kanállal finoman átkeverjük, átforgatjuk a meggyszemeket, ekkor már szépen kezdenek ráncosodni, töppedni. Újabb 1 óra elteltével a gyümölcsre csorgatjuk a balzsamecetes öntetet, és néhány percig még együtt sütjük. (Jó minőségű, sűrű balzsamecetből kb. 3 evőkanálnyi is elég.) Végül a sütőből kivéve, azon forrón üvegekbe szedjük, a nagyon finom, kissé besűrűsödött vörösboros öntetet is rákanalazzuk. Lezárva szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni.
Tipp: Rummal tartósítva is készülhet, ehhez az üvegekbe szedett meggyet annyi rummal öntjük fel, amennyi ellepi. Lezárjuk, az üveget pár percre fejtetőre állítjuk, majd száraz dunsztba téve hagyjuk kihűlni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése