szombat, március 16, 2013

Fűszeres haltekercs

Egészséges, finom, egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel. Hogy a harcsából ne mindig csak a hagyományos rántott szelet vagy harcsapaprikás készüljön, a szeleteket megkentem, majd feltekertem és megsütöttem. Nagyon finom, fűszeres-citromos ízű, omlós husi a végeredmény, nálunk most párolt rizzsel körítve. Csak ajánlani tudom, sok sikert hozzá!


Hozzávalók:

  • 1 kg harcsafilé
  • só, őrölt bors, petrezselyemzöld
  • 1 citrom
  • 4-5 evőkanál olívaolaj
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 3 szelet baconszalonna


  • A harcsafiléket keresztben és hosszában is kettévágtam (az 1 kg halhús nálam most három filé volt, így lett összesen 12 hosszúkás halszeletem).
  • Sóztam, borsoztam.
  • A fokhagymagerezdeket megpucoltam, fokhagymaprésen átnyomtam.
  • A zúzott fokhagymához reszeltem a citrom héját, majd belecsorgattam a levét is, adtam hozzá aprított petrezselyemzöldet, olívaolajat, apróra kockázott baconszalonnát, ízesítettem kevéske sóval és őrölt borssal, majd alaposan összekevertem.
  • A fűszerezett halcsíkokat bekentem a fokhagymás-citromos-baconos masszával, feltekertem és hústűvel megtűztem.
  • Egy hőálló tálat kikentem olajjal, belerakosgattam a haltekercseket, és előmelegített, 180 fokos sütőben fél óra alatt készre sütöttem.
  • Citromkarikákkal és petrezselyemzölddel díszítve, párolt rizzsel tálaltam.

7 megjegyzés:

  1. Ez aztán a mennyei lakoma! Csodálatos ízek összesütve:) A tálalás pedig e remekmű megkoronázása:)) Nagyon jó kis recept!

    VálaszTörlés
  2. Igazán különleges, nagyon tetszik, pedig nem rajongok a halakért. :)

    VálaszTörlés
  3. Összefutott a nyál a számban; gyönyörű, ezt mentem!

    VálaszTörlés
  4. Finom lehetett, mert nagyon guszták! Biztos nekünk is ízlene, szeretjük a halakat :)

    VálaszTörlés
  5. Hú, de guszták! Szeretnénk mi is:-)
    Ugorj be hozzám, meghívlak egy húsvéti ajánlóra.

    VálaszTörlés
  6. És azt elfelejtetted írni, hogy fantasztikusan guszta! nagyon tetszik, tényleg egyedi!

    VálaszTörlés