hétfő, november 04, 2013

Dubarry-leves

A Dubarry név hallatán történelmi tanulmányainkból Jeanne du Barry grófné, XV. Lajos francia király szeretője juthat eszünkbe, a gasztronómiai vonalon pedig valamilyen karfiollal (vagy kelvirággal) készült étel. Ennek megfelelően a Dubarry-leves karfiol-krémleves, jelen esetben burgonyával dúsítva, szezámos grissinivel tálalva. A férjem egyik kedvenc zöldségféléje a karfiol, ebből a levesből rögtön duplázott is, pedig különösebben nem szokta értékelni a krémleveseket. :) Sok sikert hozzá!


Hozzávalók:
  • 2 kisebb-közepes fej karfiol
  • 4 közepes burgonya
  • 2 húsleveskocka
  • só, őrölt bors, ételízesítő por, petrezselyemzöld
  • 1 nagy pohár (450 g) tejföl
  • 2 evőkanál liszt


  • A karfiolt megtisztítottam, rózsáira szedtem.
  • A burgonyát szintén megtisztítva, meghámozva felszeleteltem (váltott vízben többször megmostam).
  • Nagy lábasba tettem a karfiolrózsákat és a burgonyaszeleteket, annyi vizet öntöttem rá, amennyi éppen ellepte, majd főzni kezdtem.
  • Ízesítettem a leveskockákkal, sóval, őrölt borssal és kevéske ételízesítő porral.
  • Miután felforrt, fedő alatt, kis lángon puhára főztem - a tálaláshoz 4-5 kisebb karfiolrózsát kivettem a levesből.
  • Kicsit hűlni hagytam, botmixerrel pürésítettem.
  • A tejfölben elkevertem a lisztet, hőkiegyenlítéses módszerrel behabartam a levest.
  • Kis lángon pár percig még főztem, majd aprított petrezselyemzölddel meghintve, az egész karfiolrózsákkal és szezámmagos grissinivel tálaltam.

18 megjegyzés:

  1. Az én férjem nem rajong túlságosan a karfiolért,de krémlevesként ő is szívesen megeszi egyszer-egyszer.Én pedig imádom:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom levest főztél. A fotók pedig gyönyörűek :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a levesed, finomnak látszik :-) Krémleveseket ritkán szoktam főzni, néha-néha jöhet, de jobban szeretjük a hígabbakat :-)
    A birslekváromnál elfelejtettem feltölteni a fázisképeket és a fűszereket is kifelejtettem a leírásból. Úgy látszik öregszem :-) Azóta már pótoltam, ha érdeket, nézd meg még egyszer....

    VálaszTörlés
  4. A krémleveseket én is kedvelem, a karfiolt meg különösen szeretem, finom levest főztél! Szezámos grissinivel tálaltad- fenomenális ötlet, jó kis társítás :)

    VálaszTörlés
  5. Ami karfiol az jöhet nekem is. Az idén ültettem lila karfiolt. Ha még értél finom zamatot! Jövőre dupla mennyiséget vetek belőle. A leves pedig nagyon jó ötlet! :-))

    VálaszTörlés
  6. Jujj, de finom lehet! Pont most vettem karfiolt. Ha elfogy a sütőtök krémlevesen, ez lesz a következő. Még jó hogy nagy krémleves fogyasztók vagyunk...

    VálaszTörlés
  7. Jó ég, de jól néz ki!
    A karfiolt minden formában szeretjük-mind a 3/3-ad! :)))

    VálaszTörlés
  8. Finom levest készítettél! Szeretnénk mi is:-)

    VálaszTörlés
  9. Szeretem a karfiolt minden formában! Ez a leves is nagyon ízlene nekem! :) Egy tányérral kaphatok vacsorára? :)

    VálaszTörlés
  10. Nálam is karfiolleves volt ma, csak magyarosan, répával, tejföllel. A krémlevesekért is rajongok, ez is biztosan ízlene. Jó ötlet grissinit ropogtatni mellé.

    VálaszTörlés
  11. Nálunk ma volt karfiol leves :) A Te fajta levesedet is szívesen kipróbálom mert nagyon szeretjük a karfiolt :)

    VálaszTörlés
  12. Adtál egy nagyon jó ötlet, elfogom készíteni. Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  13. Szoktam karfiollevest készíteni, de így még nem is hallottam! Igen flancos neve van, nagyon tetszik, nálunk is szeretnék biztosan. Meg kell jegyezzem. :)

    VálaszTörlés
  14. Én nem vagyon nagy karfiolrajongó, de ezt a levest szívesen elkanalaznám:)

    VálaszTörlés
  15. Olyan finom leveseket főzöl! A brokkolikrémlevest sikerült megszerettetni a családdal, ezzel is teszek majd egy próbát!

    VálaszTörlés