Cseresznyés-meggyes pite



Hozzávalók kb. 38x28 cm-es tepsihez:
1/2 kg cseresznye és meggy vegyesen
4 tojás
25 dkg cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
1,3 dl olaj
36 dkg liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
30 dkg natúr joghurt
a tetejére:
 porcukor


A gyümölcsöt megmossuk, leszárazzuk, kimagvaljuk, és szűrőben hagyjuk lecsepegni a levét.
A tojást a kétféle cukorral – kézi mixerrel – alaposan kihabosítjuk, krémesítjük, majd belekeverjük az olajat is. Fakanálra váltva óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a sütőporral összeforgatott, átszitált lisztet és a joghurtot. A sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elegyengetjük, és kirakjuk a cseresznyével és meggyel. Előmelegített, 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.
Miután kihűlt, porcukorral meghintve, szeletekre vágva tálaljuk.


Színes bagolykeksz



Hozzávalók kb. 18 db-hoz:
12,5 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
12,5 dkg porcukor
1 teáskanál vaníliakivonat
1 tojás
25 dkg liszt
1 csipet só
továbbá:
2 kávéskanál azonnal oldódó kávépor
2 kávéskanál cukrozatlan kakaópor
4 kávéskanál céklapor



A vajat az átszitált porcukorral kihabosítjuk. Hozzádolgozzuk a vaníliát és a tojást, majd rászitáljuk a sóval összeforgatott lisztet. Gyors mozdulatokkal nagyjából egyneműsítjük, majd 3 egyforma részre osztjuk. Az egyiket a kávéval és a kakaóval, a másikat a céklaporral gyúrjuk össze, a harmadik világos marad. A tésztacipókat folpakba csomagolva legalább 1/2 órára – de akár 1 éjszakára is – hűtőbe tesszük. Külön-külön mindet kb. 4 mm vékonyra nyújtjuk, a bagoly kiszúróformával szaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. A kiszúrt formák tetszőleges részeit kicserélgetjük, így alakítjuk ki a színes kekszeket. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Közben a maradék tésztát néhány mozdulattal tarkára gyúrjuk, nyújtjuk, szaggatjuk. A tarka kekszeket is a színeshez hasonlóan sütjük.


A receptet a Cookori.com támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2017. novemberi számában.

Házi krémes



Hozzávalók 24 szelethez:
2 csomag (2x27 dkg) készre nyújtott leveles tészta
8 tojásfehérje
3 evőkanál porcukor
2 tojássárgája
5 evőkanál cukor
4 csomag (4x4 dkg) vaníliaízű pudingpor
1,5 l víz
a tetejére:
porcukor



A leveles tésztát kitekerjük, és a sütőpapírral együt nagy tepsire csúsztatjuk. Előmelegített, 180 fokos sütőben aranyszínűre sütjük – ha púposodna, villával szurkáljuk meg. Ugyanígy járunk el a másik tésztalappal is. Az egyiket még melegen 24 kockára vágjuk, a sütőkeretet pedig szorosan a másik, egészben hagyott tészta köré állítjuk.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beledolgozzuk a porcukrot, majd félretesszük. A tojássárgáját krémesre keverjük a cukorral, a pudingporral és 1/2 l vízzel. A maradék vizet felforraljuk, majd beleöntjük, és közepes lángon besűrítjük a pudingot. Beleforgatjuk a fehérjehabot, és kis lángon pár percig főzzük. Óvatosan a sütőkeretbe öntjük, szépen elegyengetjük, majd kirakjuk a felkockázott tésztalappal. Hagyjuk szoba-hőmérsékletűre hűlni, és 1 éjszakára hideg helyre tesszük.
Másnap meghintjük porcukorral, és a felső tésztakockák mentén szeletelve tálaljuk.


Mexikói reggeli csokoládéital



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók 2 személyre, 2,5 dl-es csészével mérve:
1   b a n á n
1 / 2   c s é s z e   a p r ó   s z e m ű   z a b p e h e l y
1   e v ő k a n á l   c u k r o z a t l a n   k a k a ó p o r
1   t e á s k a n á l   ő r ö l t   f a h é j
1 – 2   t e á s k a n á l   k ó k u s z v i r á g c u k o r
1   c s é s z e   k ó k u s z t e j s z í n
1 / 3   c s é s z e   k ó k u s z v í z
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A fogyasztás előtti este előkészítjük a hozzávalókat: a banánt vékony karikákra vágjuk, fagyasztóba tesszük. A többi alapanyagot – a kókuszvíz kivételével – összekeverjük, jól záródó dobozban hűtőbe tesszük.
Másnap reggel a zabpelyhes elegyet, a banánt és a kókuszvizet összeturmixoljuk, ekkor ízlés szerint még lehet édesíteni. Azonnal tálaljuk és fogyasztjuk.