csütörtök, július 06, 2017

Krumplis gofri krémsajttal, csírával


Hozzávalók 2 személyre:
a krémsajthoz:

  • 10 dkg mascarpone
  • 1/2 citrom
  • frissen őrölt bors

a gofrihoz:

  • 2 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 15 dkg mascarpone
  • frissen őrölt bors
  • 50 dkg burgonya

a sütéshez:

  • olaj

továbbá:





  • A mascarponét ízesítettem sóval, borssal, és a citrom kifacsart levével krémesre kevertem.
  • Tálalásig hűtőbe tettem.
  • A tojást kihabosítottam a tojássárgájával és a mascarponéval, ízesítettem sóval és borssal.
  • A burgonyát meghámoztam, lereszeltem, szűrőbe téve jól lecsepegtettem.
  • A tojásos keverékbe forgattam, ízlés szerint még fűszereztem, és 30 percre hűtőbe tettem.
  • Végül a masszát vékonyan kiolajozott gofrisütőben adagonként kisütöttem.
  • A citromos krémsajttal megkenve, vegyes csírával meghintve fogyasztottuk.



A nagyon fincsi és egészséges csíra most is a Biohálótól, a receptet pedig megtaláljátok a Kifőztük gasztromagazin májusi számában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése