Diós-sajtos perec



Hozzávalók 60-65 db-hoz:
50 dkg liszt
2 teáskanál só
1/2 csomag (6 g) sütőpor
25 dkg vaj
2 dl tejföl
a tetejére:
1 tojás
10 dkg darált dió
10 dkg trappista sajt reszelve


A sóval és sütőporral elkevert lisztet gyúródeszkára szitáljuk. Beledaraboljuk és elmorzsoljuk benne a vajat, majd a tejföl hozzáadásával egynemű tésztává gyúrjuk. 4-5 mm vastagra nyújtjuk, pereceket szúrunk ki belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, a tetejüket megkentem az enyhén felvert tojással, és a dió-sajt keverékbe forgatjuk vagy meghintjük vele. Előmelegített, 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. februári számában.

Fűszeres aszaltszilva-krémleves



Hozzávalók 4 személyre:
5 dl félédes vörösbor
5 dl víz
2–3 csillagánizs
1 csapott kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál szegfűszeg
1 kávéskanál szegfűbors
1 narancs
1 citrom
4 evőkanál méz
30 dkg aszalt szilva
4 dl főzőtejszín
a tálaláshoz:
pirított dió
citromfűlevél


A bort és a vizet lábasba öntjük. Hozzáadjuk a fűszertojásba zárt fűszereket, a citrusok lereszelt héját és kifacsart levét, valamint a mézet. Kevergetve, kis lángon felforraljuk, majd kb. 5 percig főzzük. A tűzről levéve beletesszük a szilvát, negyedórát pihentetjük a levest, majd eltávolítjuk a fűszertojást, és az ételt botmixerrel pürésítjük. Visszatesszük a tűzre, és hőkiegyenlítéses módszerrel hozzáadjuk a tejszínt. Csak felforrósítjuk, de már nem főzzük.
Melegen vagy langyosan, durvára darabolt, pirított dióval meghintve, citromfűlevéllel díszítve tálaljuk.

Tipp: a megadott hozzávalókkal készítve igen sűrű, intenzíven fűszeres ízű levest kapunk – ha hígabbra és/vagy kevésbé karakteres ízűre készítenénk, növeljük a víz mennyiségét.



A receptet a Fűszerész támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. februári számában.

Sonkás-tormás palacsintafalat



Hozzávalók:
a palacsintához:
3 tojás
15 dkg liszt
1/2 csomag (6 g) sütőpor
1 csipet só
3 dl tej
kevés olaj
továbbá:
2 evőkanál ecetes reszelt torma
10 dkg majonéz
frissen őrölt fekete bors

25 dkg vékony szelet sonka
néhány csemegeuborka
kapribogyó
koktélpálca


A robotgép tartályát felszereljük a krémfelverő betéttel. A tojást, a sütőporral és a sóval elvegyített, átszitált lisztet és a tejet a tartályba tesszük, néhány perc alatt 2-es fokozaton kikevertetjük. A masszát tálba öntjük, rövid ideig pihentetjük, majd kevés olajon, a szokott módon palacsintákat sütünk belőle.
A tormát elkeverjük a majonézzel, ízesítjük sóval és borssal. Az uborkából hosszában vékony szeleteket vágunk.
A palacsintákat megkenjük a tormás krémmel, kirakjuk sonkával, uborkával, és szorosan feltekerjük. 1,5-2 cm széles szeletekre vágjuk, és 1-1 kapribogyót rájuk helyezve koktélpálcával átszúrjuk. Frissen tálaljuk.


A receptet a Russell Hobbs támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. decemberi számában.

Kolozsvári savanyúkáposzta-leves



Hozzávalók 6-8 személyre:
50 dkg húsos kolozsvári szalonna
2–3 evőkanál olaj
1 nagyobb vöröshagyma
4–5 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál köménymag
őrölt pirospaprika
2 l víz

csili (elhagyható)
1 húsleveskocka
50 dkg savanyú káposzta
50 dkg burgonya
1 nagy pohár (50 dkg) tejföl


A szalonnát 1x1 cm-es kockákra vágjuk, és nagy lábasban, az olajon pirítani kezdjük. Pár perc elteltével hozzáadjuk a megtisztított, felaprított vöröshagymát, újabb néhány perc múlva a megpucolt, zúzott fokhagymát és a köménymagot. Rövid ideig együtt sütjük, majd a tűzről levéve meghintjük a pirospaprikával. Felengedjük a vízzel, a tűzre visszatéve ízesítjük sóval, csilivel és leveskockával. A káposztát néhány vágással felaprítjuk, a levesbe szórjuk. Felforraljuk, és kis lángon kb. 1/2 óráig főzzük. Közben megtisztítjuk és a szalonnánál kicsit nagyobb kockákra daraboljuk a burgonyát. A levesbe tesszük, és puhulásig főzzük. A tejfölt hőkiegyenlítéses módszerrel hozzáadjuk, és pár percnyi főzés után tálaljuk az ételt.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. januári számában.