Cukkinitócsni kétféle mártással



Hozzávalók kb. 20 tócsnihoz:
60 dkg salátacukkini
60 dkg burgonya
3 újhagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 csokor petrezselyemzöld

frissen őrölt fekete bors
2 tojás
20 dkg liszt
a sütéshez:
olaj
a tejfölös öntethez:
3 dl tejföl
2 újhagyma
1/2 csokor petrezselyemzöld

olívaolaj
citromlé
az almás mártáshoz:
12,5 dkg juhtúró
3 dl tejföl
3 evőkanál reszelt torma
3 alma


A burgonyát meghámozzuk, falatnyi darabokra vágjuk. A cukkinik végeit levágjuk, és miután hosszában kettévágtuk, eltávolítjuk a magos belső részt, majd a cukkinihúst a burgonyához hasonlóra daraboljuk. Késes aprítóval a feldarabolt újhagymával, a nagyobb darabokra tépkedett petrezselyemzölddel és a fokhagymával együtt mindent pürésítünk. A masszát ízesítjük sóval, borssal, hozzáadjuk a tojást és a lisztet, és egyneművé keverjük. Kevés olajon, 10-12 cm átmérőjű kis serpenyőben kerek tócsnikat sütünk belőle.
A tejfölös öntethez a tejfölhöz keverjük a megtisztított, vékony karikákra vágott újhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, ízesítjük kevéske sóval, olívaolajjal és citromlével.
Az almás mártáshoz áttörjük a juhtúrót, hozzákeverjük a tejfölt, a tormát és a meghámozott, nagy lyukú reszelőn lereszelt almát.
A tócsnikat 8-8 egyforma cikkre vágjuk, a kis szeleteket elforgatva egymásra rakosgatjuk és szendvicstűvel összetűzzük. A tócsnifalatokat a kétféle mártással kínáljuk.


Olaszos tésztaszendvics



Hozzávalók kb. 16 szendvicshez:
25 dkg gyufametélt
2 tojás
2 evőkanál tejszín
8–10 dkg szalámi
koktélparadicsom
kb. 8 minimozzarella sajt
kevés olaj

a díszítéshez:
zöldfűszer


A tésztát a szokott módon, enyhén sós, forrásban lévő vízben kifőzzük, hideg vízzel leöblítjük. Leszűrjük, és hagyjuk jól lecsepegni, ezalatt ki is hűl.
A tojást enyhén felverjük, elkeverjük a tejszínnel, és beleforgatjuk a tésztát.
Teflon serpenyőben kevés olajat hevítünk, majd 8 cm-es fémgyűrűt beletéve annyi masszát kanalazunk a formába, hogy kb. 1 cm magas legyen. Megvárjuk, amíg sülni kezd, majd leemeljük róla a gyűrűt, és formázzuk a következő lepényt. Miután szép pirosra sültek, megfordítjük őket, és aranyszínűre sütjük a másik oldalukat is. Papírtörlőre szedve hagyjuk lecsepegni a felesleges zsiradékot.
A "szendvicsalapokra" szalámit, felkarikázott koktélparadicsomot, félbevágott minimozzarellát teszünk, végül zöldfűszerrel díszítjük.


A receptet a Molnár tészta támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. áprilisi számában.

Kolbászos, krémes sült tojás



Hozzávalók 4 személyre:
kb. 10 dkg füstölt kolbász
8 tojás
8 evőkanál tejszín

frissen őrölt fekete bors
a formához:
kevés vaj
a tálaláshoz:
friss kenyér
zöldség


4 szufléformát vajjal alaposan kikenünk.
A kolbászt felaprítjuk, és elosztjuk a formákban. Mindegyikbe 1-1 tojást ütünk, majd 2-2 evőkanál tejszínt adagolunk rá, végül újabb 1-1 tojás következik. Ízesítjük sóval és borssal, majd előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. A sütési idő lehet több vagy kevesebb, attól függően, hogy keményebbre vagy lágyabbra szeretnénk sütni. A sütőből kivéve friss kenyérrel, zöldségfélékkel tálaljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. áprilisi számában.

Hóvirág pohárdesszert




110 g natúr kétszersültet falatnyi darabokra tördelünk, és kb. 50 g (arany)mazsolával együtt szétosztjuk 6–8 pohárban. (Ha nem szeretjük a mazsolát, nyugodtan hagyjuk ki belőle.)
Nagyobb lábasban kézi mixerrel krémesre keverünk 3 tojássárgáját 65 g cukorral. Fakanállal beleforgatunk 35 g lisztet és fokozatosan adagolva 1 l tejet. Kis lángon, állandóan kevergetve óvatosan felforraljuk, besűrítjük, majd a tűzről levéve 1 teáskanál vaníliás cukorral ízesítjük. A forró krémet a mazsolás kétszersültre merjük, a tésztát kissé bele is nyomkodjuk, hogy az egész át tudjon puhulni.
250 ml tejszínből kemény habot verünk, a vége felé hozzáadunk 1 teáskanál vaníliás cukrot és 1/2 csomag (5 g) habfixálót. Csillagcsöves habzsákból a kihűlt krém tetejére adagoljuk (tetszés szerint tovább is díszíthetjük). Jól lehűtve kínáljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. áprilisi számában.

Sajtos-túrós kifli



Hozzávalók 48 nagyobb vagy 72 kisebb kiflihez:
a tésztához:
50 dkg liszt
50 dkg vaj
50 dkg túró
1 evőkanál só
a töltelékhez és a tetejére:
2 tojás
20 dkg trappista sajt


A sóval elkevert lisztet gyúródeszkára szitáljuk, beledaraboljuk és elmorzsoljuk benne a vajat, majd a belemorzsolt túróval egynemű tésztává állítjuk össze. 6 egyforma részre osztjuk, cipókat formálunk, amiket folpakba csomagolva néhány órára hűtőbe teszünk.
Az első lehűtött tésztacipót vékony, kerek lappá nyújtjuk, megkenjük az enyhén felvert tojással és megszórjuk reszelt sajttal. 8 vagy 12 cikkre szabjuk, majd kívülről befelé haladva felsodorjuk. Minden tésztacióval a leírás szerint járunk el. A kifliket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, a tetejüket is megkenjük tojással és megszórjuk sajttal, majd előmelegített, 180 fokos sütőben bő 1/2 óra alatt szép pirosra sütjük.


Forrás: Katucikonyha