Farmersaláta



Hozzávalók:
50 dkg savanyú káposzta
20 dkg főtt-füstölt tarja
1 nagy lila hagyma
3 vajretek
1/2 (kb. 15 dkg) kígyóuborka
az öntethez:
1,5 dl víz
1 teáskanál porcukor
1 kávéskanál tárkonyecet
1 kávéskanál só
1/2 kávéskanál őrölt fekete bors


A káposztát néhány vágással felaprítjuk, a tarját gyufaszálnyira metéljük. A hagymát megpucoljuk, a retket meghámozzuk, az uborkával együtt mindent szintén gyufaszálnyi nagyságúra gyalulunk, és a káposztához forgatunk.
A vízben elkeverjük a porcukrot, a sót, az ecetet és a borsot, majd beleforgatjuk a saláta-alapot. Letakarva néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.


A receptet az Internetpatika támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. februári számában.

Teakeksz



Hozzávalók kb. 50 db-hoz:
3 dl tejszín (30%-os)
10 filter tea (pl. csipkebogyó)
1 dkg liofilizált feketeribizli
40 dkg liszt
20 dkg vaj
14 dkg porcukor
2 tojássárgája
1 csipet só


A tejszínt felforrósítjuk, de nem forraljuk fel. Belekeverjük a feketeribizlit, beletesszük a filtert, és hagyjuk, hogy a ribizli puhuljon, a tea pedig ázzon. Bő 1/2 óra elteltével a filtert kivesszük, jól kinyomkodjuk, majd botmixerrel pürésítjük a gyümölcsös tejszínt (nem baj, ha maradnak benne kisebb gyümölcsdarabok). A lisztet átszitáljuk, elkeverjük a sóval, beledaraboljuk a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk. Hozzászitáljuk a porcukrot, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejszínt, és egynemű tésztává gyúrjuk. Folpakba csomagolva hűtőbe tesszük 1 órára. A pihentetést követően kb. 1/2 cm vékonyra nyújtjuk, és kekszformázóval 5x5 cm-es lapokat szúrunk ki belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, majd előmelegített, 160 fokos sütőben 20-22 perc alatt készre sütjük – nem szabad túlsütni, mert könnyen kiszárad, megkeményedik.


Forrás: ChefTündér

Vaníliás-fűszeres krém



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók 10 adaghoz:
1   l   t e j
1   v a n í l i a r ú d
1   f a h é j r ú d
2   c s i l l a g á n i z s
5   s z e g f ű s z e g
2 – 3   e v ő k a n á l   a r a n y b a r n a   n á d c u k o r
8   t o j á s
a tetejére:
1 / 2   e v ő k a n á l   a r a n y b a r n a   n á d c u k o r
1 / 2   k á v é s k a n á l   ő r ö l t   f a h é j
a díszítéshez:
c s o k o l á d é
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A tejet kis lángon melegíteni kezdjük. Hozzáadjuk a felhasított vaníliarudat, az apróbb darabokra tört fahéjat, a csillagánizst, a szegfűszeget és a cukrot. Időnként megkeverve felforraljuk, majd letakarva kb. 5 percig hűlni hagyjuk.
Közben a tojást kézi habverővel egyneművé keverjük, majd – folyamatosan kevergetve – hozzászűrjük a forró, fűszeres tejet. A vajjal vékonyan kikent szufléformákat nagy, mély tepsibe rakosgatjuk, majd elosztjuk bennük a tojásos tejet (nyugodtan lehet majdnem teleszedni a formákat, a krém csak keményedni fog, térfogata nem nő meg). A tepsit meleg vízzel felöntjük úgy, hogy a formáknak kb. a 3/4-éig érjen a víz. Előmelegített, 170–180 fokos sütőben 40–45 percig gőzöljük a krémet. A sütőből és a tepsiből kivéve a formákat óvatosan megtörölgetjük, majd rácsra rakosgatjuk.
A cukrot elkeverjük a fahéjjal, és megszórjuk a krém tetejét, végül csokoládészeletekkel díszítjük. Langyosan kínáljuk, de jól lehűtve is tálalható.


Krékerbundás sült csirke



Hozzávalók:
2 csirkecomb
1 egész csirkemellfilé
frissen őrölt fekete bors
2 tojás
15 dkg sós kréker keksz
2 evőkanál szezámmag
1 teáskanál aprított petrezselyemzöld
1 teáskanál morzsolt majoránna
kevés olaj
a tálaláshoz:
párolt zöldség


A húst megmossuk, megtisztítjuk – a combról leszedjük a bőrt és a forgónál kettévágjuk, a mellet kettévágjuk, majd a két felet 3-3-felé szeleteljük. Minden húsdarabot sózunk és meghintjük frissen őrölt borssal.
A kekszet késes aprítóban morzsásra daráljuk, hozzáadjuk a szezámmagot, a petrezselyemzöldet, a majoránnát, ízesítjük sóval és borssal. A tojást egyneművé keverjük. A húsdarabokat először a tojásba, majd a kekszes morzsába panírozzuk, és olajjal vékonyan megkent tepsibe sorakoztatjuk. Előmelegített, 190 fokos sütőben, időnként megfordítva szép pirosra sütjük. Párolt zöldségekkel tálaljuk.


Mézes zabpehelygolyó



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók 50–53 db-hoz:
1 2 5   m l   t e j
5 0   g   v a j
6   g   a z o n n a l   o l d ó d ó   p ó t k á v é   k i v o n a t   ( M a c i   g y e r e k k á v é )
2 0 0   g   a p r ó   s z e m ű   z a b p e h e l y
4 0   g   d a r á l t   d i ó
2 0   g   c u k r o z a t l a n   k a k a ó p o r
1 0 0   g   m é z
a forgatáshoz:
k b .   6   g   k ó k u s z r e s z e l é k
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A tejet, a vajat és a kávékivonatot lábasba tesszük, kevergetve felforrósítjuk. A zabpehelyhez adjuk a diót, a kakaót, a mézet és a forró folyadékot. Fakanállal összeforgatjuk, majd hűlni hagyjuk – ezalatt a zabpehely kissé megszívja magát, és a massza formázható lesz. Nedves kézzel kb. 10 g-os golyókat formázunk belőle, és mindet kókuszreszelékbe forgatjuk. Jól lehűtve kínáljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. februári számában.

Képviselőfánk forrócsokoládés habbal



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók kb. 30 db-hoz:
a tésztához:
2 0 0   g   v a j
2 0 0   m l   v í z
2   e v ő k a n á l   c u k o r
s ó
2 0 0   g   l i s z t
5   t o j á s
a habhoz:
2 0 0   m l   t e j s z í n
1   c s o m a g   ( 1 0   g )   h a b f i x á l ó
1   c s o m a g   ( 2 5   g )   a z o n n a l   o l d ó d ó   f o r r ó c s o k o l á d é - p o r
a díszítéshez:
p o r c u k o r
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A vajat a vízzel, a cukorral és csipetnyi sóval felforrósítjuk. Hozzászitáljuk a lisztet, és kis lángon addig főzzük, amíg el nem válik az edény falától. Hagyjuk kihűlni, majd kézi mixerrel, egyesével beledolgozzuk a tojásokat. Csillagcsöves habzsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsire nagyobb pingponglabda nagyságú halmokat nyomunk. Előmelegített, 230 fokos sütőben 5 percig sütjük, majd a sütő hőmérsékletét 200 fokra mérsékeljük, így sütjük tovább a fánkokat 20–25 percen át. Végül elzárjuk a sütőt, és résnyire nyitva hagyott sütőajtó mellett 10 percig szárítjuk a tésztát. A sütőből kivéve még melegen levágjuk a fánkok tetejét, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A tejszínből kemény habot verünk, a vége felé beledolgozzuk a habfixálót és a forrócsokoládé-port is. Csillagcsöves habzsákból a fánkokba töltjük, majd rájuk helyezzük a tésztatetőket. Tálalás előtt meghintjük kevés porcukorral.