Bazsalikomos-cukkinis haltekercs



Hozzávalók kb. 16 db-hoz:
1 kg fagyasztott tőkehalfilé

frissen őrölt fekete bors
citromlé
1 kis csokor bazsalikom
2 zsenge cukkini
olívaolaj


A cukkinit megmossuk, és a héját is meghagyva, hámozóval szép, vékony, hosszú szeleteket vágunk belőle. A halat felengedjük, papírtörlővel felitatjuk róla a nedvességet, majd 4-5 cm széles és kb. 10 cm hosszú szeletekre vágjuk. Ízesítjük sóval, őrölt borssal és citromlével. Mindegyikre néhány bazsalikomlevelet teszünk, feltekerjük, majd 1-1 cukkiniszelettel körbecsavarjuk. A tekercseket fogvájóval megtűzzük, és olívaolajjal meglocsolva néhány órára hűtőbe tesszük. A jól lecsepegtetett halat faszénparázs fölött körbesütjük, a sütés megkezdése után eltávolítjuk a fogvájót.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. augusztusi számában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése