Ribizlis-zabpelyhes pohárkrém



Hozzávalók 6 pohárhoz:
2 evőkanál vaj
3 evőkanál barna cukor
12 dkg zabpehely
25 dkg mascarpone
1 kis pohár (180 g) natúr joghurt
1–2 evőkanál méz
2 dl tejszín
20 dkg ribizli
finom szemcséjű cukor


A vajat serpenyőben felhevítjük, hozzáadjuk a cukrot, a zabpelyhet, és pár percig pirítjuk. Tepsibe öntjük, majd 170 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Félidőben fakanállal átkeverjük, a sütőből kivéve hagyjuk kihűlni.
A krémhez kézi habverővel elkeverjük a mascarponét a joghurttal, közben ízesítjük a mézzel. A tejszínből kemény habot verünk, és fakanállal óvatosan a joghurtos krémbe forgatjuk.
A krémet a poharakba halmozzuk, a tetejükön elosztjuk a zabpehelymorzsát. A ribizlit megmossuk, papírtörlővel kicsit leitatjuk a nedvességet a fürtökről. Leszemezzük, finom szemcséjű cukorba forgatjuk, és a zabpehelymorzsára halmozzuk. Jól lehűtve kínáljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. júliusi számában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése