Pikáns tavaszi sajtsaláta



Hozzávalók 4 személyre:
12 dkg szeletelt edami sajt
12 dkg szeletelt füstölt trappista sajt
1/2 kígyóuborka
1 csomó zsenge retek
1 csomó újhagyma
2 csemegeuborka
1/2 csokor snidling
1/2 csokor kapor
1 teáskanál mustár
1 evőkanál citromlé
1 evőkanál almaecet
3 evőkanál olívaolaj

frissen őrölt fekete bors
őrölt pirospaprika


A kétféle sajtot gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. A zöldségféléket megtisztítjuk, a retket és az uborkát karikákra, majd a sajthoz hasonló csíkokra metéljük. Az újhagymát a zöld szárrészével együtt vékonyan felkarikázzuk, a csemegeuborkát apróra kockázzuk, majd az egészet összeforgatjuk.
A mustárt elkeverjük a citromlével és az almaecettel, óvatosan hozzákeverjük az olívaolajat is. A kaporból a díszítéshez lecsipkedünk és félreteszünk néhány levélkét, a többit a snidlinggel együtt felaprítjuk. Az öntetbe forgatjuk, ízesítjük sóval, borssal és pirospaprikával. Végül az öntetet a sajtos zöldségekre öntjük, finoman átkeverjük, utánízesítjük. Tálalás előtt a félretett kaporral díszítjük.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. májusi számában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése