szombat, február 15, 2014

Fürjtojásos kalácszsemle

A fürjtojásos kenyeret annyira szerettük/szeretjük, hogy kipróbáltam zsemleként sütve is. A bejegyzés címéhez azért írtam kalácszsemlét (és nem csak simán zsemlét), mert nagyon finom, puha, kalácsszerű ennek a péksüteménynek a tésztája, az alsó fotón talán látszik is. A kenyérhez hasonlóan rekord gyorsasággal fogytak a zsemlék is, egyik tűnt el a másik után a kosárból. A receptet megtaláljátok a Kifőztük Magazin februári számában is, sok sikert hozzá!


Hozzávalók 10 darabhoz:
  • 1 csomag (7 g) szárított élesztő
  • 3 dkg cukor
  • 1,4 dl langyos víz
  • 40 dkg rétesliszt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 12 fürjtojás
  • 4 evőkanál olaj



  • Az élesztőt és a cukrot pohárba szórtam, ráöntöttem a langyos vizet, elkevertem, és hagytam pihenni, felfutni.
  • Közben az átszitált lisztet elkevertem a sóval, tálas mixer táljába öntöttem, közepét kimélyítettem.
  • Ide kerültek a tojások, vigyázva, nehogy apró tojáshéjdarabka kerüljön a tésztába.
  • Végül hozzáadtam az időközben felfutott élesztőt, és dagasztani kezdtem.
  • Amikor kezdett összeállni, belekerült - kanalanként adagolva - az olaj is.
  • Addig dagasztottam, amíg már elvált az edény falától, ekkor letakarva, meleg helyen háromnegyed órán át kelesztettem.
  • Lisztezett gyúródeszkára borítottam, finoman átgyúrtam, majd a tésztát 10 egyforma részre osztottam és zsemlékké gömbölyítettem.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam a zsemléket, és letakarva újabb háromnegyed órán át kelesztettem.
  • Végül tetejüket vizes ecsettel lekentem, majd előmelegített, 210 fokos sütőben szűk félóra alatt szép pirosra sütöttem (ha túlzottan pirulna a teteje, alufóliával takarjuk le sütés közben).
  • A sütőből kivéve a zsemléket újra lekentem vizes ecsettel, majd rácsra téve hűlni hagytam őket.


16 megjegyzés:

  1. Jaj, milyen jó ötlet a kalács és a zsemle egyesítése. Látszik, hogy milyen finom foszlós. Hankka, tyúktojással is meg lehetne csinálni és akkor mennyi kell bele? Nagyon tetszik a recept, szeretném kipróbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, bátran ajánlom, tényleg nagyon fincsi. :) Bár tyúktojással még nem sütöttem, de szerintem 3 közepes, M-es méretű tojás felel meg körülbelül a 12 fürjtojásnak. :) Remélem, sikerül és fogjátok szeretni! :)

      Törlés
    2. Köszönöm, már most bele vagyok szeretve.

      Törlés
  2. Jajjjj nekem :) Éhgyomorra nem szabad a bekukkantanom hozzád mert mindig olyan finomságokat készítesz, hogy abból nassolás lesz. Nagyon guszták a zsemlécskék :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép és biztos finom! A kérdésem amit szerettem volna feltenni látom Nea már megkérdezte. Így nem látom semmi akadályát hogy egyszer én is elkészítsem:)

    VálaszTörlés
  4. Egyszerűen hihetetlen, hogy lerí a képről a foszlóssága, annyira guszta!!! <3

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek! Én is a tyúktojásos verzión gondolkodtam, látom mások is:-) No meg azon, hogy muszáj lesz elkészíteni!

    VálaszTörlés
  6. Az utóbbi években rákaptam a fürjtojásra, sokkal több vitamint tartalmaz, mint a tyúktojás :) A tyúktojásnak, tömegét tekintve, 4-5 fürjtojás felel meg, jól írtad, Hankka. Nagyon tetszik a kalácszsömlék foszlóssága!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon egészséges, a szüleim kúraszerűen szokták enni és hatásosan csökkenti a magas vércukorszintet is! :)

      Törlés
  7. Csodásak ezek a zsömlék!!! Gyönyörűséges :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszták a zsemléid, szívesen megennék belőlük egyet-kettőt. :)

    VálaszTörlés
  9. Csodásan foszlós a képeken (is) ! A kérdésre meg választ is kaptam :))

    VálaszTörlés
  10. Ó, Hankka! ...hogy ezek a zsemlék milyen gyönyörűek!!!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm mindenkinek, csak ajánlani tudom ezeket a fincsi, foszlós zsemléket! :)

    VálaszTörlés