Fetás cukkinifőzelék



Hozzávalók:
80 dkg cukkini

őrölt fehér bors
citromlé
2 dl tejföl
10 dkg feta sajt
a tálaláshoz:
aprított kapor
tükörtojás


A cukkinit megmossuk, a végeit levágjuk, hosszában kettévágjuk. A magházat eltávolítjuk, és a cukkinihúst nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Nagy lábasba tesszük, finoman megsózzuk (vigyázva, mert a feta is sós), és párolni kezdjük. A sótól engedett levet teljesen elfőzzük, ekkora a cukkini meg is puhul. Hozzáadjuk a tejfölt és belemorzsoljuk a fetát, ízesítjük fehér borssal és néhány csepp citromlével. Egyet rottyantunk még rajta, és azon melegében, aprított kaporral megszórva, tükörtojással tálaljuk.



Kovászos uborka burgonyával érlelve



Hozzávalók:
uborka
kapor
fokhagyma
burgonya

víz


Az uborkát nagyon alaposan megtisztítjuk, és mindkét végét bevágjuk (keresztirányban). 5 l-es, alaposan kimosott üveg aljába karikázunk 2-3 meghámozott, megtisztított burgonyát (csak az óburgonya jó hozzá, újburgonya nem!). A burgonyakarikákra megmosott kaprot teszünk, majd jó szorosan, szép sorban az üvegbe rakjuk az uborkát is, közéjük tisztított fokhagymagerezdek kerülnek. Az uborkát végül újabb adag burgonyakarikával és kaporral zárjuk le. Vizet langyosítunk, literenként 1 evőkanál sót oldunk fel benne. Teletöltjük az üveget, majd a tetejére tányért helyezve meleg, napos helyre tesszük (az üveget kis műanyag tálcán tegyük ki a napra, hogy az esetlegesen kifolyó lé ne áztasson el semmit). 2-3 napig érleljük, ez persze időjárásfüggő. Végül a megérett uborkát kiszedjük az üvegből, jól záródó edénybe tesszük, rászűrjük a levet, és hűtőbe rakjuk.

Tipp: A burgonyát ne dobjuk ki, hagyjuk kicsit szikkadni, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le. Keverjünk hozzá tejfölt és kevéske zúzott fokhagymát, illetve ízlés szerint pici porcukorral lehet finomítani az ízét. Friss zsemlével vagy kenyérrel kínáljuk.


Fürjtojásos-fetás kifli



Hozzávalók 16 db-hoz:
a tésztához:
1 dl tej
1 kávéskanál cukor
4 dkg friss élesztő
15 dkg feta sajt
2 púpozott evőkanál tejföl
7 dkg zsír
1 tojás
40 dkg liszt
1 csapott kávéskanál só
a töltelékhez:
16 fürjtojás
a tetejére:
1 tojás
szezámmag


Langyosra melegítjük a tejet, feloldjuk benne a cukrot, hozzáadjuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni. Közben a fetát villával áttörjük, elkeverjük a tejföllel. A tojást villával felverjük, hozzádolgozzuk a zsírt. A lisztet átszitáljuk, elvegyítjük benne a sót. Hozzáadjuk a fetás tejfölt, a zsírral elkevert tojást és a felfutott élesztőt, majd könnyű, levegős tésztává dagasztjuk. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük. Amíg kel, megfőzzük és megtisztítjuk a tojást. A megkelt tésztát gyúródeszkára tesszük, finoman átgyúrjuk, és 2 részre osztjuk. A 2 cipót külön-külön nagy, kerek lappá nyújtjuk, és 8-8 körcikkre vágjuk. Minden körcikk szélesebb végére 1-1 felkarikázott tojást teszünk, a tojásszeleteket kissé egymásra csúsztatva. A tésztacikkeket feltekerjük, kiflikké formázzuk, és újra kelni hagyjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, a tetejüket lekenjük az enyhén felvert tojással és megszórjuk szezámmaggal. Előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.



Görög gyümölcsleves




A narancslevet nagy tálba öntjük. Gépi mixerrel keverni kezdjük, közben vékony sugárban folyamatosan öntjük hozzá a tejszínt – ezzel a módszerrel el tudjuk kerülni, hogy a tejszín kicsapódjon. Feloldjuk benne a vaníliás cukrot, félretesszük.
A banánt megpucoljuk, a nektarint megmossuk, kimagozzuk, mindkettőt falatnyi darabokra vágjuk. A sárgadinnyét hosszában negyedeljük, a belső, magos részt eltávolítjuk, majd a gyümölcshúsból karalábévájóval gömböket szúrunk ki. Az összes gyümölcsöt a levesbe tesszük, és jól behűtve kínáljuk.


Pirított tökmagos, sült hagymás kence



Hozzávalók:
olívaolaj
4 vöröshagyma
frissen őrölt fekete bors
őrölt kömény
morzsolt borsikafű
10 dkg héj nélküli tökmag


A hagymát megpucoljuk, karikákra vágjuk. Kevés olívaolajon dinsztelni kezdjük, közben ízesítjük a fűszerekkel, majd szép aranybarnára pirítjuk. Közben a tökmagot másik serpenyőben, szárazon szintén megpirítjuk. Kicsit hűlni hagyjuk mindkettőt. A hagymát mély, magas falú tálkába öntjük, botmixerrel pürésítjük. A vége felé hozzáadjuk a pirított tökmagot is, ezzel tovább aprítva, de úgy, hogy maradjanak benne nagyobb tökmagdarabok is. Botmixelés közben szükség szerint hígíthatjuk olívaolajjal – jó állagú, finoman kenhető szendvicskrémet kell kapnunk.



Hűtött sütemény



Hozzávalók:
a sárga réteghez:
1,5 dl víz
1 csomag (25 g) zselatinpor
3 tojás
1 evőkanál vaníliás cukor
5 evőkanál cukor
a barna réteghez:
1,5 dl víz
1 csomag (25 g) zselatinpor
3 tojás
1 evőkanál vaníliás cukor
5 evőkanál cukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
a fehér réteghez:
1,5 dl víz
1 csomag (25 g) zselatinpor
4 dl tejföl
2 evőkanál vaníliás cukor
5 evőkanál cukor
a piros réteghez:
1 csomag piros színű gyümölcskocsonyapor (90 g, pl. málna ízű)


A sárga réteghez a zselatint elkeverjük a vízben, majd melegíteni kezdjük. Addig melegítjük, amíg teljesen fel nem oldódik, de nem kell felforralni. A tojássárgáját habosra keverjük a kétféle cukorral, majd hozzáadjuk a már nem forró zselatint és a fehérjéből felvert kemény habot. 20x37 cm-es tepsibe öntjük, majd hűtőbe tesszük dermedni. A barna réteget ugyanígy készítjük el, annyi különbséggel, hogy a cukros tojássárgához – amikor már krémes, habos – hozzádolgozzuk a kakaót is. A barna masszát a sárga rétegre öntjük, és visszatesszük a hűtőbe dermedni. A fehér réteghez a zselatint feloldjuk a vízben. A kétféle cukrot elkeverjük a tejfölben, hozzáadjuk a zselatint, és a sütemény tetejére öntjük, majd ismét visszatesszük a hűtőbe. A gyümölcskocsonyaport a csomagolásán található utasítás szerint elkészítjük, a sütemény tetejére öntjük, és 1 éjszakára hűtőbe rakjuk. Másnap szeletelhetjük, vagy kiszúróforma segítségével tetszés szerinti mintákat készítünk belőle.