Tarka savanyúkáposzta-saláta



Hozzávalók:
50 dkg savanyú káposzta
1 nagyobb, savanykás alma
5 evőkanál citromlé
3 újhagyma
1 nagy, piros paprika
3 evőkanál olaj
frissen őrölt fekete bors
húsos szalonna (elhagyható)
napraforgómag (elhagyható)


A káposztát kinyomkodjuk a levéből, és néhány vágással kicsit aprítunk rajta, de ez a művelet el is hagyható. Megmossuk, meghámozzuk az almát, és vékony szeletkékre vágjuk, amiket azonnal meglocsolunk 2 evőkanál citromlével, hogy ne barnuljanak meg. A káposztába forgatjuk. A paprikát és hagymát is megtisztítjuk, a paprikát kb. 1 cm-es kockákra, a hagymát – a zöldjéből is felhasználva keveset – karikákra vágjuk, mindkettőt a káposztához keverjük. A maradék citromléhez adjuk az olajat, ízesítjük kevéske sóval és borssal, és habverővel krémesre, habosra keverjük, majd a salátára öntjük. Adhatunk még hozzá zsiradék nélkül pirított napraforgómagot és/vagy pirított szalonnakockát.