SÜLT GRÍZES KOCKA



Hozzávalók kb. 25 x 33 cm-es tepsihez:
a formához:

  • vaj
  • liszt

a tésztához:

  • 8 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 20 dkg búzadara

az öntethez:

  • 1,2 l tej
  • 12 dkg cukor
  • 3 csomag (3 x 10 g) vaníliás cukor




  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra, a tepsit alaposan kikentem vajjal, és megszórtam liszttel.
  • A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem.
  • A végefelé beledolgoztam a cukrot is, majd egyesével a tojássárgák is belekerültek.
  • Mindvégig gépi habverőt használtam, a búzadarát is ezzel kevertem a habba – vékony sugárban csorgatva, folyamatosan keverve.
  • A kész masszát a tepsibe öntöttem, finoman elegyengettem, majd az előmelegedett sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttem.
  • Amíg sült a tészta, felforraltam a tejet, elkevertem benne a cukrot és a vaníliás cukrot.
  • A sütőből kivett süteményre kis merőkanállal rászedtem a forró cukros tejet úgy, hogy viszonylag egyenletesen mindenhova jusson belőle.
  • Végül az egészet hagytam kihűlni, majd hűtőbe tettem.
  • Nagy kockákra szeletelve, tetejét porcukorral meghintve tálaltam.