Gesztenyés sün



Hozzávalók 15-17 db-hoz:
25 dkg gesztenyemassza
10 dkg darált háztartási keksz
1,5 dl tejszín (30% zsírtartalmú)
3 evőkanál tejszínes krémlikőr
a díszítéshez:
vágott mandula
kb. 15 dkg étcsokoládé
1,5 evőkanál olaj
apró cukorgyöngy


A gesztenyét burgonyanyomóval áttörtjük, hozzáadjuk a kekszet, a tejszínt és a krémlikőrt, egynemű masszává keverjük. Kis süniket formázunk a masszából. Vágott mandulából tüskéket szurkálunk a testekbe. A mázhoz nagyobb lábasba kevés vizet öntünk, ebbe kerül egy kisebb lábas úgy, hogy az alja még véletlenül se érjen a vízbe. A csokoládét kis kockákra törve a kisebbik lábasba tesszük, hozzáadjuk az olajat, és állandóan kevergetve addig melegítjük alatta a vizet, amíg a máz egyneművé nem olvad. Ezután egy kis sünit széles pengéjű kés végére, hegyére "ültetünk", a kést a máz fölé tartjuk, és kis merőkanállal – akár többször szedve is – rámerjük a csokoládét a sünitestre (hogy a csokimáz ne dermedjen meg, a vizet takaréklángon hagyjuk alatta) – ezzel a módszerrel a felesleges, lefolyó máz visszafolyik a kis lábasba, a többi csokoládéba. Amikor a máz már mindenhol fedi a testet, a széles pengéjű késről kis kés segítségével sütőpapírra csúsztatjuk a sünit, itt hagyjuk dermedni a mázat. Teljes szilárdulás előtt cukorgyöngyből szemeket készítünk a süniknek.