Szilvás (gríz)gombóc



Hozzávalók 16 db-hoz:
2 dl tej
2 dl tejszín
2–3 evőkanál cukor
2 evőkanál vaníliás cukor
10 dkg búzadara
5 dkg vaj
8 szilva
5-5 dkg darált dió és földimogyoró
a raguhoz:
12–13 szilva
2 teáskanál cukor
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg
citrombors
1/2 dl vörösbor
1 dl víz
1 teáskanál étkezési keményítő


A gombóchoz forrni tesszük a tejet a tejszínnel, amikor felforrt, hozzáadunk 1 evőkanál vaníliás cukrot és a cukrot. Vékony sugárban beleszórjuk a búzadarát, kis lángon pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Elkeverjük benne a kis darabokban hozzáadott vajat, lefedve először duzzadni, majd fedő nélkül hűlni hagyjuk. Közben megtisztítottam a szilvát, keresztben mindet kettévágjuk, kiemeljük a magot – mivel nyersen kerül a gombócokba, ne használjunk kemény szilvát, sokkal finomabb érettebb gyümölccsel készítve. A kihűlt masszát 16 egyforma részre osztjuk, mindegyikből gombócot készítünk úgy, hogy a közepükbe helyezünk 1/2-1/2 szilvát. A darált dióhoz adunk 1/2 evőkanál vaníliás cukrot, és zsiradék nélkül kicsit megpirítjuk, karamellizáljuk rajta a cukrot. Ugyanígy járunk el a mogyoróval is. A gombócok felét a kihűlt cukros dióba, másik felét a szintén kihűlt cukros mogyoróba forgatjuk. A raguhoz megtisztítjuk, kettévágjuk, magvaljuk a szilvát, lábasba tesszük. Ízesítjük cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel és citromborssal, és párolni kezdjük. Amikor finom fűszeres szaftot kezd engedni, hozzáadjuk a vörösbort, és kis lángon kb. 15 percig pároljuk. A tűzről levéve botmixerrel pürésítjük, de csak úgy nagyjából, nem teljesen pépesre, majd visszatesszük a tűzre. Az étkezési keményítőt elkeverjük a vízzel, besűrítjük vele a szilvaragut, majd 1-2 percig még főzzük kis lángon. A dióba és mogyoróba forgatott gombócokat a fűszeres szilvaragun tálaljuk.