Gyors szilvás gombóc



Hozzávalók 30-32 db-hoz:
7,5 dl víz
7 evőkanál olaj
őrölt fahéj
50 dkg liszt
2 tojás
bő 1/2 kg szilva
5 dkg cukor
olaj
zsemlemorzsa
nádcukor


A szilvát megmossuk, keresztben kettévágjuk, magját eltávolítjuk, tálcára rakosgatjuk és megszórjuk a fahéjjal ízesített cukorral.


A vizet feltesszük főni, amikor felforrt, ízesítjük sóval és hozzáadjuk az olajat. Belekeverjük a lisztet is, és addig hagyjuk a tűzön, amíg össze nem áll, szépen el nem válik az edény falától (elég kemény, nehezen kavarható lesz). A tűzről levéve kicsit hűlni hagyjuk. A tojásokat egyesével tálkába ütjük, villával kissé felverjük, így adjuk szintén egyesével a masszához, amivel jól elkeverjük (botmixert is használhatunk ehhez a művelethez). Amikor már formázhatóra hűlt a tészta, vizezett kézzel 30-32 gombócot formálunk belőle, mindegyik közepébe 1/2-1/2 szilvát teszünk. Nagyobb lábasban olajat hevítünk, megpirítjuk rajta a zsemlemorzsát, majd kevéske nádcukorral ízesítjük. A gombócokat forrásban lévő sós vízbe tesszük, kis lángon főzzük. Amikor feljönnek a víz tetejére, 1-2 percig még főzzük őket, majd szűrőkanállal kiszedjük a vízből. Lecsepegtetjük, és azon melegében megforgatjuk a pirított zsemlemorzsában.