Paradicsomos tészta sajtmártással



Hozzávalók:
25 dkg szarvacskatészta
1 nagyobb, húsos paradicsom
1 vöröshagyma
1–2 gerezd fokhagyma
kevés vaj
2–2,5 dl tejszín
kb. 20 dkg sajt (füstölt, trappista, ementáli)

frissen őrölt fekete bors
morzsolt kakukkfű
őrölt szerecsendió
a tálaláshoz:
aprított petrezselyemzöld
reszelt sajt


A tésztát a szokásos módon, forró, sóval ízesített vízben kifőzzük, leszűrjük. A paradicsomot megmossuk, és héjastól apró kockákra vágjuk. A vörös- és fokhagymát megpucoljuk, a sajtot nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A mártáshoz a vajat felhevítjük, az apró kockákra vágott vöröshagymát üvegesre sütjük rajta. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, tovább pirítjuk pár percig, majd felöntjük a tejszínnel. Kis lángon kb. 5 percig főzzük, majd belekerül a reszelt sajt is. Ízesítjük kevéske sóval, borssal, kakukkfűvel és szerecsendióval, és egyneművé főzzük. Előmelegített tálban a tésztát finoman összekeverjük a paradicsomkockákkal és a sajtmártással, azon melegében kínáljuk. Tálalásnál paradicsomcikkekkel díszítjük, a tetejét megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel és kevés reszelt sajttal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése