vasárnap, augusztus 25, 2013

Paradicsomos tészta sajtmártással

Őszintén szólva nem vagyunk nagy tésztafogyasztók, valahogy annyira nagyon nem kedveljük a tésztás ételeket. Ez a paradicsomos tészta viszont a fűszeres sajtmártással mindannyiunknak bejött, finom, viszonylag könnyed. Annak ellenére, hogy nincs benne hús, a férjem is jóízűen fogyasztotta. Pillanatok alatt elkészíthető, amíg a tészta megfő, a mártás is elkészül. Az eredeti recept a "Főzzünk könnyedén!" kártyasorozatban jelent meg, némi módosítással készült nálunk. Sok sikert hozzá!


Hozzávalók:

  • 25 dkg szarvacskatészta
  • 1 nagy húsos paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • kevés vaj
  • 2-2,5 dl tejszín
  • kb. 20 dkg sajt (füstölt, trappista, ementáli)
  • só, őrölt bors, kakukkfű, őrölt szerecsendió




  • A tésztát a szokásos módon, forró, sóval ízesített vízben kifőztem, leszűrtem.
  • A paradicsomot megmostam, és héjastól apró kockákra vágtam.
  • A vörös- és fokhagymát megpucoltam, a sajtokat - nálam füstölt és trappista - nagylyukú reszelőn lereszeltem.
  • A mártáshoz kevés vajat hevítettem, az apró kockákra vágott vöröshagymát üvegesre pirítottam rajta.
  • Hozzáadtam a zúzott fokhagymát, tovább pirítottam pár percig, majd felöntöttem a tejszínnel.
  • Kis lángon kb. 5 percig főztem, majd belekerült a reszelt sajt is.
  • Ízesítettem kevéske sóval, őrölt borssal, kakukkfűvel és szerecsendióval, és szép egyneművé főztem.
  • Előmelegített tálban a tésztát finoman összekevertem a paradicsomkockákkal és a sajtmártással, azon melegében kínáltam.
  • Tálalásnál paradicsomcikkekkel díszítettem, tetejét megszórtam finomra vágott petrezselyemzölddel és kevés reszelt sajttal.


10 megjegyzés:

  1. Üdvözöllek "vissza" a "nyargalásból"! :D
    Na, ez nálunk maximális elismerést aratna
    -nagyon jól is néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Ez tényleg nagyon finom lehet, szép guszta képeket készítettél róla :)

    VálaszTörlés
  3. Finomságos! Be kell vallanom, hogy mi sajnos nagy tésztások vagyunk... imádjuk édesen, sósan mindenhogy :)

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, én is tésztás vagyok, pedig nem kellene:) De a sajtszószos a kedvencem:) Imádom:)

    VálaszTörlés
  5. Mi pedig szinte mindig valami tészta félét készítünk, ha valami gyorsan kell. Tetszik ez a fűszeres sajtmártás, kifogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
  6. Én régen nagyon tésztás voltam, de most már nem eszek ilyet, pedig milyen jól néz ki!

    VálaszTörlés
  7. Jó ezzel a sajtmártással! Szoktam ehhez hasonlóan gombamártással is készíteni, úgy is fincsi. Nálunk is megoszlanak a vélemények, a fiam csak édesen eszi a tésztákat, Zoltánnak jól fog mellé egy kis hús:-) de van amikor ez elmarad:-)

    VálaszTörlés