Kávétorta



Hozzávalók 26 cm-es tortaformához:
a krémhez:
4 dl tejszín
40 dkg étcsokoládé
2 evőkanál azonnal oldódó kávépor
cukor
a tésztához:
3x2 tojás
3x6 dkg cukor
3x1 evőkanál víz
3x7 dkg liszt
3x4 g sütőpor
a díszítéshez:
2 dl tejszín
mogyorókrokant
csokoládés kávészem


A krémhez összeforraljuk a tejszínt, a csokoládét, a kávét, ízesítjük kevéske cukorral, majd hagyjuk szoba-hőmérsékletűre hűlni, végül hűtőben további 4-5 órán keresztül hűtjük. A tészta hozzávalóiból külön-külön 3 lapot sütünk. A tojást nagyon habosra, krémesre keverjük a cukorral, a végén hozzáadjuk a vizet is. A sütőporral elkevert, átszitált lisztet fakanállal óvatosan a habos masszába forgatjuk, majd sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben 12-14 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve kicsit pihentetjük, majd késsel meglazítjuk az oldalát, lepattintjuk róla a karimát, és a tésztát a sütőpapírral együtt leemeljük az alsó sütőlapról, így hagyjuk kihűlni. Ugyanígy elkészítjük a másik 2 lapot is, majd megvárjuk, amíg az utolsó lap is teljesen kihűl (a sütőpapírt akkor húzzuk le róluk, amikor összerakjuk a tortát). A lehűlt krémet gépi habverővel krémesre keverjük. Az alsó lap köré visszatesszük a tortakarimát, és a lapra kenjük a krém 1/3-át. Erre jön a második lap, a krém következő 1/3-a, majd befedjük a harmadik lappal. A tortakarimát eltávolítjuk, és a maradék krémet a torta tetejére és oldalára kenjük, bevonjuk vele a tortát. Hűtőbe téve hagyjuk a krémet kicsit visszadermedni, akár 1 éjszakát is pihentethetjük. A díszítéshez a torta oldalát megszórjuk mogyorókrokanttal. A tejszínből kemény habot verünk, és a torta tetejének a szélét, továbbá körben az alját díszítjük vele, csillagcsöves habzsák segítségével. Végül mogyorókrokanttal megszórjuk a torta közepét is, és a tetejét körben kirakjuk csokoládés kávészemekkel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése