vasárnap, június 09, 2013

Eperkrémleves 2

Azért eperkrémleves 2, mert már szerepel egy eperkrémleves a blogon, itt. Mindkettő nagyon finom, az egyik alkohollal készült, a másik nem. Nekem személy szerint a vörösboros változat egy kicsit jobban ízlik, bár tény, hogy gyerekeknek és sofőröknek nem túl szerencsés az alkoholos leves. A hétvégén készült krémlevesből éppen ezért ki is maradt a bor, helyette van benne finom tejszín, eperszörp és narancslé. Ha szeretitek a krémleveseket, érdemes elkészíteni, annál is inkább, mivel kb. 10 perc alatt összedobható - utána már csak jól be kell hűteni, és fogyasztható is. Sok sikert hozzá!


Hozzávalók:

  • 30 dkg eper
  • 1 dl eperszörp
  • 3 dl víz
  • 2 dl tejszín
  • 1 dl tejföl
  • 4 dl narancslé (100 %-os)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2-3 evőkanál cukor (lehet méz is)




  • Az eperszemeket megmostam, kicsumáztam és lábasba tettem (néhány szemet félre lehet tenni a tálaláshoz).
  • Hozzáadtam a szörpöt, a vizet, a tejszínt, a tejfölt, a narancslevet és a cukrot, és botmixerrel az egészet pürésítettem.
  • Végül átszűrtem, hűtőbe téve jól lehűtöttem.
  • Tetszés szerint tejszínhabrózsákkal, eperrel díszítve tálalhatjuk.


15 megjegyzés:

  1. Szeretjük az epret..., minden formában

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem most jól jönne ebédre ez a finom leveske!

    VálaszTörlés
  3. Hű de finom lehetett! Szívesen kanalaznék belőle :)

    VálaszTörlés
  4. Most épp meggylevest szürcsölök :) De bármi jöhet ami gyümölcsös,mondjuk ez is :)

    VálaszTörlés
  5. A legjobb nyári "lehetőségek" pont az ilyen levesek;
    nagyon guszta!!! : )

    VálaszTörlés
  6. Még sosem készítettem, de istenien hangzik:)

    VálaszTörlés
  7. Mennyi finomság van benne, még desszertnek is elmenne:-) A gyümölcslevesek nálunk azok, amelyekre sosincs panasz, jöhetnek télen-nyáron.

    VálaszTörlés
  8. Ma akartam venni epret, levesre gondoltam, de nem volt szép, így elmaradt. Készíteni fogok én is:-) Gusztán mutatnak a tányérokban!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon finomnak hangzik. Biztosan szeretnénk, csupa finomságok vannak benne. :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon guszta! Ahogy ránéztem nekem is az jutott az eszembe hogy még desszertnek is nagyon beillik jó hidegen!

    VálaszTörlés
  11. Mi nagyon szeretjük a gyümölcsleveseket és narancslevet is szoktam tenni bele. Szuper kis recept. Ebben a melegben a legjobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó bizony, a narancslé és az eperszörp nagyon finommá teszi! :)

      Törlés
  12. Válaszok
    1. Mire válaszolok, már vagy 15 fokkal kevesebb van, de azért most is jólesne ez a finom leves! :)

      Törlés