Karamellakrémes-fehércsokoládés szív 🍴

Hétvégi desszertünk egy nagyon finom, kávés-kakaós tésztájú, karamellakrémmel bevont, csokiforgácsokkal és tejszínhabbal díszített sütemény. És mivel Kriszta a VKF 56. fordulójában anyák napi menüt vár tőlünk, gondoltam, kicsit megpróbálom ünnepi öltözetbe bújtatni az egyébként tepsiben is megsüthető és hagyományosan szeletelhető süteményt. A tésztából most egy nagyobb és két kisebb szívet sütöttem, de süthetjük az egész tésztát csak a nagyobb formában is. A karamellakrémet Trollanyunál találtam, máskor is fogom használni süteményekhez, nagyon finom. A főpróba tehát megvolt, anyák napjára pedig dupla adagból fogom sütni, két lap között és a tetején is krémmel, ugyanilyen díszítéssel. Higgyétek el, nagyon finom sütemény, aki nem hiszi, járjon utána –vagyis tessék elkészíteni! Sok sikert hozzá! 😉


Hozzávalók 1 nagyobb és 2 kisebb süteményhez:
a tésztához:
🍴   2 kávéskanál azonnal oldódó kávépor
🍴   2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
🍴   5 evőkanál forró víz
🍴   20 dkg vaj
🍴   15 dkg cukor
🍴   2 tojás
🍴   1 kis pohár (14 dkg) kefir
🍴   20 dkg liszt
🍴   1/2 csomag (6 g) sütőpor
a formákhoz:
🍴   zsír
🍴   liszt
a krémhez:
🍴   10 dkg barna cukor
🍴   8 dkg vaj
🍴   3 dl tejszín
🍴   1 csipet só
🍴   1 púpozott evőkanál étkezési keményítő
a díszítéshez:
🍴   fehércsokoládé-forgács
🍴   tejszínhab


A kávét és a kakaót feloldjuk a vízben. A feldarabolt vajat és a cukrot addig keverjük kézi mixerrel, amíg a cukor már nem recseg benne. Egyesével hozzáadjuk a tojásokat, jól elkeverjük. Beleöntjük a kefirt, egyneművé dolgozzuk. Végül beleforgatjuk a sütőporral vegyített, átszitált lisztet. A formákat zsírral alaposan kikenjük, liszttel meghintjük, és elosztjuk bennük a tésztát. Előmelegített, 180 fokos sütőben a kisebbeket 20 percig, a nagyobbat 30 percig sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
A barna cukrot a vajjal, a tejszínnel és a sóval felforraljuk. Kisebbre véve a lángot kb. 8 percig főzzük-sűrítjük, a tűzről lehúzva elkeverjük benne a keményítőt. A tűzre visszatéve kézi habverővel teljesen simára, csomómentesre keverve pár perc alatt besűrítjük. A tűzről levéve – és néha megkeverve – kicsit hűlni hagyjuk, majd elosztjuk a tésztákon. Mielőtt megdermed, fehércsokoládé-forgáccsal hintjük meg, majd hűtőbe tesszük, végül az oldalukat tejszínhabbal vonjuk be.

Megjegyzések