Abált szalonna

Tudom, tudom, nem a gasztronómia csúcsa az abált szalonna - dehát annyira finom! :) Bár boltban is lehet kapni, mégis érdemes belevágni a házi elkészítésébe, egyáltalán nem bonyolult, a végeredmény pedig egy isteni finom, puha, sós-paprikás-fokhagymás ízű-illatú szalonna. Amit persze friss kenyérrel, hagymával és sok zöldségfélével szabad csak érdemes fogyasztani. Házi készítésű abált szalonnát utoljára gyerekkoromban ettem, akkoriban gyakran vágtunk disznót és készítettünk mindenféle finomságot a húsából, szalonnájából. Felelevenítve a régi emlékeket, nálunk így készült az abált szalonna. Sok sikert hozzá!


Hozzávalók:
  • tokaszalonna
  • só, babérlevél, szemesbors, pirospaprika
  • fokhagyma


  • A tokaszalonnát tenyérnyi széles darabokra vágtam, és alaposan, erősen bedörzsöltem sóval.
  • Nagy lábasba rakosgattam a szalonnadarabokat, fokhagymagerezdeket tisztítottam és a szalonnára szórtam, majd felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte.
  • 3 napig hideg helyen tartottam ebben a pácban, naponta egyszer kicsit átforgattam a szalonnadarabokat.
  • A három nap elteltével a páclében feltettem főni, adtam még hozzá néhány gerezd fokhagymát, 2-3 babérlevelet, szemesborsot.
  • Amikor felforrt, egészen kis lángon főztem tovább mindaddig, míg teljesen puha nem lett (késsel vagy villával ellenőrizhető).
  • A levében hagytam langyosra hűlni, majd a levet leszűrtem, a szalonnát lemostam benne a fűszerektől és két deszka között lepréseltem.
  • Egy napi préselés után vízzel pépesre kevert pirospaprikával bekentem az oldalait és a tetejét, és jól behűtöttem.

Megjegyzések