szombat, november 24, 2012

Mandulás fenyők - SAD XI. forduló

Trollanyu a háziasszonya a SAD XI. fordulójának, a feladat pedig, hogy öltöztessük ünnepi ruhába kedvenc sütinket, desszertünket. Ebből az apropóból készültek nálam a mandulás fenyők (vagy inkább karácsonyfák). Az alap - bár nincs fenn a blogon - a csokis-mandulás tallér volt, amit ugyanebből a "tésztából" szoktam készíteni, csak 24 golyót formázok belőle, amiket villával lelapítok, majd csak az alját vagy a tallérok felét csokimázba mártom. Szóval ebből az alapból készültek most a kis karácsonyfák. Bár ez a desszert nem arról híres, hogy mennyire egészséges, hiszen cukor cukor hátán van benne-rajta, de igazán mutatós, egy évben egyszer szerintem nyugodtan elkészíthetjük. Idő hiányában most csak így magában hoztam, de nagyon el tudom képzelni karácsonyra torták, sütemények díszítéseként is. Sok sikert hozzá!


Hozzávalók:

  • 1 tojásfehérje
  • 35 dkg porcukor
  • néhány csepp mandulaaroma
  • néhány csepp zöld ételfesték (ha színtelen aromát használunk)

az írókához:

  • 1 tojásfehérje
  • 20 dkg porcukor
  • 1 teáskanál étkezési keményítő

a díszítéshez:

  • színes szórócukor


  • A fenyők alapjához a tojásfehérjét kemény habbá vertem.
  • A porcukrot hozzászitáltam, óvatosan összekevertem, közben hozzáadtam az aromát is (és az ételfestéket, mivel színtelen aromát használtam).
  • Kézzel egynemű masszává állítottam össze.
  • Kisebb adagokban gyúródeszkán elnyújtottam kb. fél centi vastagra, majd fenyő alakú kiszúróval kiszaggattam (egész kicsi formát használtam, 4 centi magas az egész :).
  • A kis fenyőket sütőpapírral bélelt tálcára rakosgattam, majd néhány órára a hűtőbe kerültek.
  • Az írókához szintén felvertem a tojásfehérjét, majd hozzászitáltam a keményítővel elkevert porcukrot. A porcukor mennyisége a fehérjétől függ, nekem nem kellett hozzá az egész. Az íróka akkor jó, ha sűrűn folyós.
  • A lehűlt és kissé megdermedt fenyőket írókával mintáztam, majd rögtön megszórtam színes cukorral, és csúcsdíszként - csillag híján - egy-egy virág került rájuk írókával rögzítve.
  • Néhány óra alatt készre száradtak, ezután fogyasztható vagy eltehető későbbi díszítéshez.

32 megjegyzés:

  1. Gyönyörűségesek lettek!!! Nagyon ügyes vagy! Jajjj nekem is kéne már készülnöm erre a játékra:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, köszönöm! :) Mostanában nem nagyon lesz időm, így gyorsan elkészítettem! :)

      Törlés
  2. Nagyon jól néznek ki és karácsonykor úgy sem számoljuk a kalóriákat...majd csak utána....:))

    VálaszTörlés
  3. Szépségesek lettek ! Én meg mézes figurákat gyártok, kiváncsi leszek,hogy fog sikerülni az irókázás!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok sikert az írókázáshoz, kíváncsian várom a végeredményt! :)

      Törlés
  4. Hát ez fantasztikus! Olyan szépek lettek, tortára muffinra díszítésnek is milyen tökéletes! :) Elvittem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, örülök, hogy tetszik! :) Sokféleképpen variálható, a mintának és színnek csak a fantáziánk szab határt! :)

      Törlés
  5. Nagyon cuki kis fenyőcskék, dekorációnak sütikre, de önmagában is, esetleg desszertes tányérra dísznek nagyon eltudom képzelni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is szuper kis díszek lehetnek sütiken vagy tortán! :)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszenek, ugye, milyen helyesek?! :)

      Törlés
  7. Nagyon aranyosak ezek a kis fenyők, ügyesen kidíszítetted :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel készítettem, olyan jó volt látni, ahogyan egyre szebbek lettek! :)

      Törlés
  8. Nagyon bájosak lettek! Azért sok türelemre volt szükséged, mire ezt a sok kis apróságot kidíszítetted. Nagyon ügyes vagy. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit munka- és időigényes, de megéri a fáradtságot, mert tényleg annyira kis helyesek! :)

      Törlés
  9. De helyes, aranyos fenyőcskék! Én is el tudom képzelni díszítésnek, csak előbb el kéne készíteni:-) Az összetevők alapján gondolom, jó előre elkészíthető...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút elkészíthető előre, csak ha előre készül, megenni már nemigen kell/lehet, hiszen nyersen van benne a tojásfehérje! :) Mi ebből az adagból megeszegettünk néhányat, a többit én is eltettem karácsonyra, remélem, semmi baja nem lesz addig! :)

      Törlés
  10. Csodaszépek a kis fenyőid!! Felvettem a kipróbálandók listájára! :)

    VálaszTörlés
  11. Ez csodálatosan! Nagy munka, van türelmed, de megérte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem volt vészes, és tényleg megérte! :)

      Törlés
  12. Micsoda aranyoskák ezek a kis fenyők...olyan egyformák mind egy kis "katona" sorozatok. El tudnám képzelni mennyi örömet hozna ez valakinek ajándékban adni!
    Nagyon ügyes, és türelmes vagy, az biztos:)

    VálaszTörlés