szombat, október 13, 2012

Kókuszos csészesüti

Nyugtassatok meg, hogy ti is találkoztatok már olyan recepttel, étellel, desszerttel, stb., ami az "egyszer meg lehet enni" kategóriába tartozik. Hát én így jártam most ezzel a kókuszos sütivel. Nem rossz, de ez egy kifejezetten töményen édes desszert, én pl. nem is tudtam néhány kanálkánál többet enni belőle. Nevezhetnénk kókuszos pudingnak vagy felfújtnak is, mire kihűlt, egy nagyon picit össze is esett. Viszont a málnás rész nagyon jó volt benne, talán pont azért, mert túl édes, azt az egy kis harapást annyira jól feldobta a málna savanykás-gyümölcsös íze. Lehet, hogy több málnát kellett volna rakni rá, illetve el tudok képzelni hozzá egy kis savanykás lekvárt vagy valamilyen nem túl édes öntetet. Sok sikert hozzá (bár most nyugodt szívvel tényleg csak a kifejezetten édesszájúaknak merem ajánlani)!


Hozzávalók 6 csésze sütihez:

  • 12 dkg Rama margarin + a csészék kikenéséhez
  • 18 dkg porcukor
  • 5-6 dkg őrölt mandula
  • 4 dkg kókuszreszelék + a tetejére
  • 18 dkg rétesliszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 5 tojásfehérje
  • 6 szem málna


  • A sütőt előmelegítettem kb. 190 fokra.
  • 6 kis tűzálló csészét alaposan kivajaztam, és tepsire rakosgattam őket.
  • A margarint mikróban megolvasztottam, hűlni hagytam.
  • Amíg hűlt, egy nagyobb tálba beleszitáltam a porcukrot, hozzáadtam az őrölt mandulát, a kókuszreszeléket és a sütőporral elkevert réteslisztet.
  • Összekevertem az olvasztott margarinnal, végül óvatosan beleforgattam a tojásfehérjékből felvert kemény habot is.
  • A tésztát szétosztottam a csészékbe, megszórtam a tetejüket kevés kókuszreszelékkel és mindegyik csésze közepére egy-egy szem málnát ültettem.
  • A sütő alsó rácsára tolva 15-20 percig sütöttem, a sütési idő végére megemelkedett és aranybarna lett a teteje.
  • A sütőből kivéve pár percig a tepsiben hagytam a csészéket, majd rácsra téve hagytam kihűlni.

22 megjegyzés:

  1. Lehet kevesebb cukorral és több málnával megérne egy újabb próbát, mert nagyon guszta és ötletes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen, mert leszámítva a túlzott édességét, egyébként finom! :)

      Törlés
  2. Hááát, Mi nagyon nem szeretjük a túl édes dolgokat, úgyhogy akkor ez nekünk nem jönne be. Mindenesetre nagyon jól néz ki, de egyébként is annyira szeretem a képeidet. ...és mint ahogy Janka írja, lehet, megérne még egy próbát több málnával és kevesebb cukorral. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi, aranyos vagy, köszi! :) Mi sem szeretjük a túl édes dolgokat, ezért is nem nagyon jött be ez a süti. Időközben viszont kiderült, hogy lekvárral egész jó! :)

      Törlés
  3. Ez emlékeztet engem egy ősrégi kókuszos mikrós, tupper-es sütire. Csak az nem volt ennyire édes. Ha kevesebb cukrot teszek bele és több málnát vagy lekvárt? Akkor szerinted finom süti?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem kevesebb cukorral biztosan jobb, és ha nem is bele teszünk, de hozzá kínálunk lekvárt, akkor egész jó! :)

      Törlés
  4. Nagyon ötletes a csuporban sütve. Szerintem egy kissé kevesebb cukorral is meglehet sütni, esetleg meggyel, ami savanyú ízt ad, akkor talán maradhat a cukor is:-) amúgy nálunk jöhetne így is, ahogy van:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Működhet kevesebb cukorral és több gyümölccsel, illetve mi így utólag hozzá ettük a lekvárt, úgy egész jó volt! :)

      Törlés
  5. A képeiden mindenesetre nagyon jól néz ki de az őszinteséged többet nyom a latba! :))) Nem szeretjük ami túl édes, de azért nézni NAGYON jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolkodtam is, hogy egyáltalán feltegyem-e, végül győztek a képek! :)

      Törlés
  6. Akkor ez nekem való! :) Szerintem egy édesség legyen... ÉDES! :) A kedvenceim az arab-török-görög sütik, de a legnagyobb kedvenc ezek közt is a baklava. Imádom. Adtál egy remek ötletet, köszönöm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már megérte feltenni, ez egy igazán édes édesség! :D

      Törlés
  7. Nagyon jól néz ki, guszta! Még ilyen poharas édességet nem csináltam. Annyira én nem vagyok oda a túl édesért, de azért kevesebb cukorral szívesen kipróbálnám biztos hogy nagyon finom a kókusz-málnával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól érződik rajta a kókusz íze, a málnáé sajna kevésbé a csészénként egy szem málnától, de kicsit átvariálva finomabbá lehet tenni! :)

      Törlés
  8. Pedig nagyon helyesek és mi nagyon szeretjük a kókuszt:) Szerintem is kevesebb cukorral el lehet készíteni, én eleve mindenben lecsökkentem a cukor mennyiségét, mert nem bírom az émelygősen édes sütiket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gondolkodás nélkül tettem bele a cukrot, eleve csökkenthettem volna! :)

      Törlés
  9. Mivel a kókuszt szeretjük, a nagyon édes dolgokat meg nem, kevesebb cukorral el tudom képzelni. No meg több málnával, ahogy ajánlod. Minden esetre nagyon jól néz ki a nefelejcses csészékben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kevesebb cukor, több málna, és tálalásnál még egy kis savanykás gyümölcsmártás vagy lekvár, így teljesen jó lehet! :)

      Törlés
  10. Sziasztok! Bocsi, hogy , csak így :-)) Nekem is látásból megtetszett ez a süti, ráadásul a kókusz az egyik gyengém.:-)
    Viszont az túl édes sütik nálunk se jönnek be. Eleve azzal kezdem, megnézem a liszt cukor arányt, és nagyon kevés az a sütemény, amiben betartom az előírást. ( van ahol több a cukor, mint a liszt, milyen lehet? Porcukor esetében még rosszabb a helyzet. Azt simán átírom kristályra:-))Egy kanál porcukor több mint egy kanál kristály, szerintem:-))
    Nálam ami bejött, kevert sütik esetében, pl. a legutóbbi, ez egy kivételes recept volt, 40 dkg liszthez 15 dkg kristálycukor...általában ezt az arányt tartom. (Néha még kevesli is a férjem, olyankor jön nála, csak nála, amire lehet, a porcukorszórás evéskor, vagy valami édes öntet:-) Házi lekvár nem jó, mert az se elég édes neki:-))
    Azért a receptet mentem, köszönöm, és "alulcukrozva" ki fogom próbálni:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marika, örülök, hogy benéztél és köszönöm a hozzászólást! :) A jó pap holtig tanul, ebből a sütésből én is tanultam, ezentúl jobban megnézem a mennyiségeket és az arányokat! :) Ezek szerint neked tényleg édesszájú a férjed, neki biztosan így ízlene ez a süti, ahogy van! :)

      Törlés
  11. Csészés sütit még nem sütöttem. De a tieid jól néznek ki - a sütik is, a csészék is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is első próbálkozás, lehet, hogy lesz még folytatás! :)

      Törlés