Hólabdatorta



Hozzávalók 26 cm-es kapcsos tortaformához:
a tésztához:
3x3 tojás
3x7 dkg cukor
3x2 evőkanál olaj
3x7 dkg liszt
3x1,5 dkg cukrozatlan kakaópor
3x1 kávéskanál sütőpor
a krémhez:
6 dl tej
6 evőkanál liszt
16 dkg vaj
21 dkg porcukor
1 evőkanál vaníliás cukor
a hólabdához:
30 ml víz
10 dkg cukor
10 dkg tejpor
8 dkg kókuszreszelék
8 dkg vaj
a forgatáshoz és a torta oldalára:
kókuszreszelék
a mázhoz:
10 dkg ét tortabevonó
1 evőkanál olaj


A hólabdához a vízből és a cukorból szirupot főzünk, majd hűlni hagyjuk. Miután kihűlt, összedolgozzuk a kókuszreszelékkel, a tejporral és a puha vajjal, majd golyókat formázunk belőle, és hűtőbe tesszük – ha túl lágy lenne a massza, tegyük kicsit a hűtőbe dermedni, ezután könnyebb lesz formázni. A három kakaós lapot külön-külön készítjük el: a tojást habosra, krémesre keverjük a cukorral, majd – még mindig gépi habverőt használva – elkeverjük benne az olajat is. Átszitáljuk a sütőporral összekevert lisztet és a kakaóport, és óvatosan, hogy ne törjük össze a habot, a tojásos masszába forgatjuk. Az alján sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük, és előmelegített, 220 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd – miután késsel körben meglazítottuk – eltávolítjuk a tortakarimát, végül a sütőpapírt is lehúzva hagyjuk teljesen kihűlni. Ugyanígy megsütjük a másik 2 lapot is. A krémhez a lisztet elkeverjük kevés tejjel, majd a többi tejet is hozzáadjuk, és kézi habverővel állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Amíg hűl, kikeverjük a vajat a cukorral. Amikor a lisztes-tejes massza teljesen kihűlt, kisebb adagokban a vajas krémhez adjuk, gépi habverővel összedolgozzuk, végül ízesítjük/illatosítjuk a vaníliás cukorral. Összeállítjuk a tortát: alulra kakaós lap kerül, rá a krém 1/3-a, újabb lap, a krém újabb 1/3-a, majd a harmadik lap. A torta oldalát körben bevonjuk a maradék krémmel, majd megszórjuk kókuszreszelékkel. A mázhoz vízgőz fölött megolvasztjuk a tortabevonót az olajjal, a vízgőzről levéve kevegetve picit hűlni hagyjuk, majd bevonjuk vele a torta tetejét. Mielőtt a máz megdermedne, körben és a közepére rárakosgatjuk a hólabdákat.