szombat, augusztus 25, 2012

Ízletes csirkemellsaláta

Egyik kedvenc salátánk receptjét szeretném megosztani veletek, illetve így már Csillu is bármikor el tudja majd készíteni Szegeden. Csirkemellsalátának nevezem, mivel mellből csináltam, de készült már egész grill csirkéből is, úgy is nagyon finom. Sült krumplival, vagy egyszerűen csak pirítóssal, vagy még egyszerűbben friss kenyérrel, bagettel szoktuk enni. Jól lehűtve nagyon finom, sok sikert hozzá!


Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemellfilé (vagy 1 egész grill csirke)
  • só, bors, fokhagyma
  • 1 doboz konzerv kukorica
  • 1 evőkanál apróra vágott snidling
  • 2 piros paprika
  • kb. 1 kg uborka
  • 2 evőkanál ecet
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • fűszersó, fokhagymapor, cukor


  • A húst kisujjnyi darabokra vágtam, majd sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítve piros-ropogósra sütöttem. (Ha grill csirkéből készül, a megsült húst leszedjük a csontról és falatnyi darabokra vágjuk).
  • A kukoricát lecsepegtettem, a megsült húsra tettem.
  • Megszórtam a snidlinggel és szükséges szerint ízesítettem sóval.
  • A paprikákat megmostam, félbevágtam, kimagoztam, majd apró kockákra vágtam, a kukorica tetejére szórtam.
  • Megmostam az uborkákat, és közvetlenül a salátára gyalultam.
  • Az ecetet összekevertem az olajjal, a fűszersóval, a fokhagymaporral és a cukorral, a salátára öntöttem és az egészet összeforgattam.
  • Jól lehűtve, pirítóssal tálaltam, de sült burgonyával és vajas kenyérrel is nagyon finom.

24 megjegyzés:

  1. Én vajas pirítóssal szeretném... :)))
    Finom lehet, szeretem a hasonló salátákat, könnyű összerakni őket és ebben a melegben jobban esnek, mint bármilyen más étel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csipet, vettem a rendelést! :))) Mi is nagyon szeretjük, pont azért, mert egyszerű, könnyed és finom! :)

      Törlés
  2. Isteni és gyönyörű is:) Imádjuk mi is az ilyen jellegű salikat. Nálunk amúgy is csirkemellből állhatna a világ, az a kedvenc:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha a férjemen múlna, akkor tényleg csak csirkemell létezne, legalábbis a csirkehúsok közül (na meg a máj)! :)

      Törlés
  3. Hmmm... találó a neve, tényleg ízletes lehet. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár tényleg nagyon finom, nem mi neveztük el így, az eredeti recept neve volt ízletes csirkesaláta, és az grillcsirkével készült. Hű, úgy is nagyon fini! :)

      Törlés
  4. Amúgy is éhes vagyok, hát még most:-) Valóban ízletes lehet, a hozzávalók, a látvány meg különösen ezt sugallja. Na, megyek enni... bár nem csirkemellsalátát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gerdi, mindenképpen jó étvágyat! :)

      Törlés
  5. Ez nagyon gyönyörű! Majd valamikor elkészítem én is, mentettem, köszi! :) A barátnőm lánya is Szegedre megy tanulni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, szívesen, remélem, nektek is legalább ennyire fog ízleni! :) Milyen szakos lesz a barátnőd lánya? :)

      Törlés
    2. Természettudományi kar, biológia. :)

      Törlés
  6. Hankka, nagyon csúcs a salátád!:) Éppen salátát keresek holnapra, igaz, salátának, nem főételnek, de el fogom tenni máskorra!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Roza, bármikorra készíthető, kenyérrel, krumplival, mindenhogy nagyon finom! :) Köret, főétel, saláta egyben! :)

      Törlés
  7. Nekem teljesen mindegy hogy tálalod elém, csak minél előbb!:-)) Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, szólj, hogy mikor jössz, és máris tálalom! :)))

      Törlés
  8. Guszta, finom saláta! Világosíts fel kérlek, hogy fokhagymapor miért jobb a fokhagymánál? Nem egyébért, csak mert én a port eddig nem használtam, mindig frisset tettem és egyre több helyen találkozom vele. Köszi:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ritkán használok fokhagymaport, de van egy két étel, amibe mindig azt teszek. Ilyen ez a saláta is, vagy pl. a steak burgonyát is mindig porral ízesítem. A saliba csak az az oka a por használatának, hogy jobban feloldódik az öntetben, mint a zúzott fokhagyma, de természetesen friss fokhagymával is nyugodtan el lehet készíteni! :)

      Törlés
  9. Nagyon szép, színes, guszta, főleg ilyen forró nyári napokon eshet jól :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól lehűtve valóban jólesik, finom, laktató étel! :)

      Törlés
  10. Bizony, milyen jó dolog, ha bármikor meg tudja nézni a receptet. Nagyon klassz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért is kezdtem el blogot írni, hogy majd valamikor a gyerekek tudják hasznosítani. Hát, úgy tűnik, eljött ez az idő is! :)

      Törlés
  11. Nagyon finom ez a saláta, köszönöm a receptet, Hankka! Élmény volt nálad blogot kóstolni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál kedvedre valót és hogy ízlett a saláta! :) Szeretettel látlak máskor is! :)

      Törlés