kedd, december 20, 2011

Túrógombóc

Kezdek ráhangolódni a karácsonyra, azt hiszem, épp itt az ideje. :) Persze a temérdek munka mellett nem is csoda, hogy eddig nem nagyon volt időm készülődni, de ma már elkészült az aprósüteményünk tésztája, a hűtőben csücsül, holnap este pedig sütöm, töltöm, csokizom, cukrozom... Az ajándékok nagy részét már megvettem, és végre kitaláltam-eldöntöttem, hogy mit is fogok sütni-főzni. A következő napok már az ajándékok csomagolásáról, és a sütik készítéséről fognak szólni, így szép lassan ünneplőbe öltöztetjük a szívünket is. A karácsonyi sütemények előtt még gyorsan hoztam egy kis túrógombócot, a hét végén készült (és mire a fényképezés végére értem, még a napocska is kisütött :)). Azt gondolom, hogy egy kis túlzással azt lehet mondani, hogy ahány ház, annyi túrógombóc. Persze a túró és a búzadara elengedhetetlen kelléke, de ezen kívül sok változatban láttam már ezt a finom ételt. Nagyon sokáig csak búzadarával készítettem, mígnem a fodrászom felvilágosított, hogy ő bizony lisztet is tesz a tésztába, így sokkal finomabb, és - ha marad - még másnap is finom puha, mintha akkor főztük volna frissen. Kipróbáltam, és azóta mindig így készítem, nálunk nagyon bevált ez a recept. A gyerekek egyik nagy kedvence, a tejföl pedig el nem maradhat róla. Sok sikert hozzá!


Hozzávalók kb. 40 darabhoz:
  • 50 dkg tehéntúró
  • 2 tojás
  • 2 csapott evőkanál búzadara
  • 6 púpozott evőkanál finomliszt
  • só, cukor
  • vaj, zsemlemorzsa
  • a tálaláshoz tejföl


  • A túrót villával összetörtem, hozzáadtam a tojásokat, a búzadarát, a lisztet, ízesítettem sóval és kevéske cukorral.
  • Alaposan összekevertem, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem pihenni.
  • Másnap a tésztából diónyi gombócokat formáltam.
  • Forrásban lévő, enyhén sós vízbe tettem a gombócokat (ezt a mennyiséget két adagban főztem ki).
  • Óvatosan megkavartam őket, hogy nehogy leragadjanak a lábas aljára.
  • Amikor feljöttek a víz tetejére, lassú forralással még kb. 10 percig főztem a gombócokat, majd leszűrtem.
  • Amíg a gombócok főttek, elkészítettem a morzsát.
  • Ehhez kevés vajat melegítettem, majd hozzáadtam a zsemlemorzsát, és kis lángon, állandó kevergetés mellett pirítottam, amíg szép aranyszínű nem lett.
  • Közben kevés cukrot is adtam hozzá, ezzel együtt pirítottam, a cukor így kicsit karamellizálódott is.
  • A kész morzsát levettem a tűzről, mivel a forró edényben a morzsa könnyen megéghet, és egy-két percig még kevergettem.
  • Végül a leszűrt gombócokat a pirított morzsába forgattam, és tejföllel tálaltam.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretjük! Nálunk kukoricadarából készül, az is még másnap is puha, finom. Nagyon szépen néznek ki! :)

    VálaszTörlés
  2. Csilla, ugye, hogy ahány ház, annyiféle túrógombóc?! Kukoricadarával még nem is hallottam, de ki fogom próbálni, köszi! :)

    VálaszTörlés
  3. Végre, nem csak karácsonyi készülődést látok, és nem bosszankodok, hogy én még nem tartok ott:-)
    Még a túrós gombócot is szépen tálalod! Én csak búzadarával készítem... a Férjem s a gyerekek cukorral eszik, én csak úgy natúran.

    VálaszTörlés
  4. Gerdi, ha ez vigasztal, biztosan nem vagy jobban lemaradva, mint én. Éjszakánként sütöm a sütiket, ma kezdtem az elsőt, most sül. :)

    VálaszTörlés
  5. Szépséges gömböcök, az enyéim mindig irtó amorf formát öltenek. :D

    Békés, boldog karácsonyt kívánok neked és szeretteidnek!

    VálaszTörlés
  6. Csipet, nekem sem sikerül mindig egyforma gömbölyűre, ezek most sikerültebbek lettek!
    Neked és családodnak is boldog, békés karácsonyt! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép, békés, meghitt áldott karácsonyi ünnepeket kívánok sok szeretettel:-))

    VálaszTörlés
  8. Kedves Hankka,boldog, békés karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
  9. Gesztenye, Trinity! Köszönöm szépen, nektek és családotoknak is békés, boldog karácsonyt, kellemes ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés