KAKUKKFÜVES ZÖLDBORSÓLEVES



Hozzávalók:
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 kakukkfűág
  • 4 sárgarépa
  • 50-60 dkg zöldborsó (fagyasztott is lehet)
  • pirospaprika, só, őrölt bors
  • 2 evőkanál liszt
  • kb. 2 dl tejföl
a galuskához:
  • 1 tojás
  • 3-4 evőkanál liszt
  • kevés tej

  • A fokhagymát megtisztítottam, a kakukkfűágról lehúztam a kis levélkéket.
  • Megtisztítottam és meghámoztam a sárgarépát, majd kb. 1/2 cm-es karikákra vágtam.
  • Nagy lábasban hevíteni kezdtem az olívolajat, majd hozzáadtam a zúzott fokhagymát és a kakukkfűlevélkéket. Addig pirítottam óvatosan, amíg a fokhagyma sisteregni nem kezdett. (Vigyázzunk, nehogy megégjen a fokhagyma és a kakukkfű!)
  • Ekkor rátettem a sárgarépakarikákat és a zöldborsót, majd 5-6 percig együtt pároltam.
  • Meghintettem a pirospaprikával és a liszttel, 1-2 percig még pirítottam, majd felöntöttem 2,5 l vízzel.
  • Ízesítettem kevéske őrölt borssal és sóval, és a zöldségek puhulásáig csendes tűzön főztem.
  • Ezalatt elkészítettem a galuskát: felvertem a tojást, ízesítettem sóval, adtam hozzá kevéske tejet, majd annyi lisztet, hogy közepesen kemény galuskatésztát kapjak.
  • Amikor a zöldségek megpuhultak, beleszaggattam a levesbe a galuskát, és néhány percig együtt főztem.
  • Végül hozzáadtam a tejfölt is, amit előzőleg néhány merőkanálnyi levessel kevertem el.
  • Még egyszer felforraltam, kakukkfűvel díszítettem, és tálaltam.