ŐSZIBARACKOS-TEJFÖLÖS SÜTEMÉNY



Hozzávalók kb. 24 x 35 cm-es tepsihez:
a tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • 1 csomag (12 g) sütőpor
  • 20 dkg porcukor
  • 25 dkg vaj
  • 1 citrom
  • 4 tojássárgája

a töltelékhez:

  • 2 csomag (2 x 40 g) főzni való, vaníliaízű pudingpor
  • 6 dl tej
  • 6 csapott evőkanál cukor
  • 1 nagy doboz (400 g) tejföl
  • 50-60 dkg kemény húsú őszibarack (idényen kívül kb. 40 dkg konzervbarack)
  • 4 tojásfehérje

a lekenéshez:

  • 1 tojás

a tetejére:

  • porcukor


  • Először a tésztát készítettem el. Ehhez átszitáltam a lisztet, a porcukrot és a sütőport is, majd az egészet elkevertem.
  • Hozzádaraboltam a vajat, és összemorzsoltam a cukros liszttel.
  • Ízesítettem a citrom reszelt héjával és 1-2 kávéskanál citromlével.
  • Végül az egészhez hozzágyúrtam a tojássárgákat, egynemű tésztává állítottam össze.
  • A tésztát megfeleztem, külön-külön cipóvá formáltam, és folpakba csomagolva a hűtőszekrénybe tettem (legalább 1/2 óráig hűlnie kell).
  • Közben elkészítettem a tölteléket. A pudingport elkevertem a cukorral és kevés tejjel, majd a többi tejjel felengedtem, és a szokásos módon sűrű pudingot főztem belőle. Hagytam teljesen kihűlni.
  • Amíg a puding hűlt, megmostam, meghámoztam, és kb. 1 x 1 cm-es kockákra daraboltam az őszibarackokat.
  • A tojásfehérjéből kemény habot vertem.
  • Amikor kihűlt a puding, hozzákevertem a tejfölt, a barackot és a fehérjehabot.
  • Jól megliszteztem a gyúródeszkát, majd az egyik tésztacipót (folyamatosan lisztezve, de nagyon kevés lisztet használva) a tepsi méretére nyújtottam, és a nyújtófára tekerve átemeltem a sütőpapírral bélelt tepsibe. Kézzel szépen beleegyengettem-igazítottam. (A tésztával nem könnyű dolgozni, mivel könnyen törik. Ha több lisztet adunk hozzá, akkor ugyan nem törik, viszont sülés után száraz lesz a tésztánk. A második lap nekem is tört, újra kellett gyúrnom és nyújtanom. Ezért megoldás lehet, hogy 2 sütőpapír lap között nyújtjuk ki, és a sütőpapírról emeljük át a tepsibe.)
  • A tésztára öntöttem a tölteléket.
  • A másik tésztacipót hasonló módszerrel kinyújtottam, és befedtem vele a tölteléket.
  • A tésztát megkentem enyhén felvert tojással, majd villával megszurkáltam.
  • Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt megsütöttem. A sütési idő vége előtt kb. 15 perccel – mivel a teteje nagyon pirult – alufóliával lefedtem, és így sütöttem készre.
  • A tepsiben hagytam kihűlni, majd éjszakára hűtőszekrénybe tettem, és csak másnap szeleteltem, amikor már jól lehűlt.
  • Tálaláshoz a süteményt kockákra vágtam, tetejüket megszórtam porcukorral.